Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)

Bárd János: A szenttamási oksági elv védelmében

Különösen a bemutatás jogát ismerteti kimerítően. A lemondást tiltó magyar jogszabályt és a kódexnek a kegyúri jogról való lemondást óhajtó rendelkezését úgy kísérli meg összeegyeztetni (a 21. oldalon), hogy a kegyurak csak a praesentálás jogáról mondjanak le. Egyházi kegyurak többfelé meg is tették ezt, de a világi kegyurak ilyen eljárásáról nincs tudomásunk. A kegyúri jogot, illetve a bemutatást nagykorúak gyakorolhatják. Az egyházi jog szerint a nagykorúság a betöltött 21., a magyar jog szerint a 24. évvel kezdődik. A szerző szerint — helyesen — a kánonjog követendő e pontban. Érdekesen fejtegeti, hogy a kegyúr halála után a javak haszonélvezetét bíró özvegy vagy az örökösök gyakorolhatják-e a kegyúri jogot. Nem osztjuk szerző azon véleményét, hogy a zsidó földbirtokosok tulajdonába került ingatlanokkal kapcsolatos kegyuraságoknak a nyitrai és váci egyházmegyékre engedélyezett bemutatási módja nem lehetett más egyházmegyékben keletkezett észszerű és törvényes jogszokás alapjává. Tudomásunk szerint az ordináriusok a magánkegyúri javadalmak elnyerése érdekében hozzájuk érkezett folyamodványokat — jelölés nélkül — mind átteszik a kegyúrhoz, csak azt említve meg, kikben hiányzik a folyamodók közül a kánoni alkalmasság. (55. lap.)

Több sajnálatos sajtóhiba maradt a szövegben. A felhasznált irodalom jelentékeny. A föntebb említett Mihalovics Ede dr. nem András.

Mindent összevéve, a szerző a kánonjoggal való foglalkozásra szép készültségről és rátermettségről tett tanúságot. Sipos István.

Gábriel Asztrik: A középkori kéziratok identifikációja és lokalizációja. Budapest, Egyetemi Nyomda, 1937.

Ügyes és szakavatott összefoglalása azoknak a modern módszereknek, hogyan kell és hogyan lehet egy ismeretlen középkori kódexnek a minőségét, korát, eredetét és hovátartozandóságát megállapítani. Szükséges dolog, mert még szakemberek is könnyen tévedhetnek, annál inkább a be nem avatottak. A cím talán általános. Az oklevél is kézirat, erről pedig nem akar a szerző tárgyalni. Igen sikerült az egyetemi traktátusok és liturgikus kéziratok felismerési módszere, valamint a különböző vidékekről származó kódexek paleográfiai sajátságainak felsorolása, ahol a szerző saját tapasztalatából és megfigyeléseiből bőven merített. vitéz Kárpáty-Kravjánszky Mór.

II. Külföldi irodalom.

Dr. Joseph Ranft: Die Traditionsmethode als älteste theologische Methode des Christentums. Würzburg, (Rita-Verlag), 1934. 8°. 36 1. — A teológiának egy igen vitatott kérdése újabb időben a Tridentinumnak a hagyományról szóló tanítása. E könyvecske szerzője 1931-ben «Der Ursprung des katholischen Traditionsprinzips» című nagyobb lélekzetű munkájában tette kutatása tárgyává az idevágó anyagot. Benne szembeszáll K. D. Schmidt-nek «.Studien zur Geschichte des Konzils von Trient» (Tübingen, 1925) c. munkájában hangoztatott ama felfogásával, hogy a nagadoois, avagy napaôoaiç ayoa<poç ( — hagyomány) a Szentatyáknál, legalább is Szent Vazulig egészen mást

IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 379