Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Bárd János: A szenttamási oksági elv védelmében
364 SCHÜTZ ANTAL dolatmíívének ismertetése, még pedig a konstruktív alapeszmék éles kidolgozásával. Meyer ezen a téren kitűnő munkát végez. Egy bevezetó'részben megvizsgálja Szent Tamás helyét a 13. század szellemi életében, nevezetesen Aristo- teleshez, az arab, zsidó, platonista irányhoz és a patrisztikához való viszonyát ; azután formailag is mesteri rajzban elénk tárja Szent Tamás gondolatvilágának struktúráját. A fó'részben, melynek lehetne ezt a címet adni : A valóság struktúrája Szent Tamás szerint, fölvonulnak hatalmas vázolásban, biztos és világos vonalvezetéssel a szenttamási rendszer alapgondolatai ilyen jellegzetes egymásutánban : 1. az egyedi való struktúrája (anyag-forma, lényeg-létezés- universalék, magánvaló és járulék ; léteszme) ; 2. a létformák fokozati világa (testek, élők, égi testek, szellemek, Isten) ; 3. keletkezés, változás, múlás ; 4. a világ mint «ordo» (Isten mint az ordo szerzője ; az ember az ordo-vonatkozás- ban, nevezetesen a tudás rendje) ; az erkölcs rendje ; a társadalmi rend, a törvény és jog rendje ; az üdvrend. Az ordo eszméjében találja meg a szerző, szerintem helyesen, a szenttamási gondolatvilág kulcsát. Ebben az ismertetésben remekel Szent Tamás kitűnő ismerője, a világosfejű didaktikus, és — last not least — a világos és amellett elegáns iró, aki nemcsak lelkesedik Szent Tamásért, hanem sok újtomistával szemben követi is abban, amit nem tudok másnak nevezni, mint Szent Tamás «limpidezza»- jának : valami egészen mélyről fakadt őserejű világosság, mely nincs híjával a szépségnek, de úgy, hogy ép az a tőrőlmetszett világosság a szépsége. Ezért Meyer műve kiválóan alkalmas arra, hogy egységes, határozott és részletes bevezetést nyújtson az iskolát járt érdeklődőnek Szent Tamás gondolatvilágába. Persze, hogy ennél többre is vállalkozott. Hisz a Szent gondolatvilágát az eszmetörténet pólusai közé állítja, és így arról is akar tájékoztatni, hogyan lett ez a hatalmas gondolata kozmosz és hogyan hatott. Amilyen tüzetes és módszeres az első kérdés tárgyalása, annyira nem elégített ki, legalább engem, a második. Itt is helyén lett volna a szellemtörténet fonalán kutatni, hogyan kígyózik végig a századokon napjainkig az az eszmefolyam, mely Szent Tamástól indult ki. Az a néhány megjegyzés, mely a mi) befejezéseként esik erről a tárgyról, nagyon is vázlatos általánosságaival ép arra elég, hogy fölkeltse a vágyat, bár ennek a kérdésnek rendszeres tárgyalására is szánná rá magát a szerző, akit tehetsége és tudása elhívott erre a föladatra. Bizonyos, hogy ezt a munkát ma, annyi részletkutatás után, egészen más eredménnyel lehet elvégezni, mint megtette az úttörőnek zsenialitásával de tökéletlenségeivel is ezelőtt másfél emberöltővel Willmann (Geschichte des Idealismus). A szerzőnek ez nyilván nem is volt szándéka. Ő úgy gondolta, hogy ami föladata itt volt azzal a kérdéssel kapcsolatban, mit adott Szent Tamás a bölcseletnek, azt úgy oldhatja meg legjobban, ha a rendszeres előadás során az egyes kérdésekkel kapcsolatban igyekszik kielemezni a szenttamási feleletek időálló értékeit : «insoferne der Sach- u. Wahrheitsgehalt des tho- mistischen Systems gehoben und in seiner überzeitlichen Geltung veranschaulicht werden soll». Ebben a programmban persze bennelappang az a gondolat is, hogy
