Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Ivánka Endre: Renaissance-kutatás és teológia
RENAISSANCE-KUTATÁS ÉS TEOLÓGIA 33 nek igyekvése az isteni jóság és tökéletesség megközelítésére (Estote perfecti...) — amazok a felfogások szerint pedig az ember feladata csak a saját ösztöneinek, természetes adottságainak, természetes virtú- jának (a fent körülírt értelemben) teljes kiélése1. Hogy ez (a spirituales felfogása szerint) csak az olyan kiváltságos egyéniségekre vonatkozólag áll, akik a «szabadság szellemének» hordozói lettek, vagy pedig (a «pogány» felfogás szerint) minden emberre vonatkozólag, aki egyáltalában elég erősnek érzi magát arra, hogy a természetének, saját egyéniségének energiájára inkább bízza magát, mint a kívülről ráerőszakolt normák vezetésére — az, a tényleges magatartást illetőleg már csak árnyalati különbség. Igaz viszont, hogy a theoretikus megindokolás szempontjából nagy és fontos különbség az, hogy ezt a szabadságot a Szent Lélek kiváltságos adományának tekintik-e, vagy az emberi természetnek velejáró jogának és erejének ; de itt is megvannak az átmenetek és a változást előkészítő mozzanatok. Ha a XIV. és XV. század szociális mozgalmait épúgy, mint a korszak eschatologikus szektái hivatkoznak Ádámra, mint misztikus előképükre, még pedig a földmíves, munkálkodó Ádámra, tehát a bukott Ádámra, és mégis Ádám-voltukból, abból a körülményből, hogy ők, a föld szegényei, a «benedicti rustici»1 2 legközelebb állnak Ádámhoz, levezetik vallási reformjaiknak és szociális forradalmaiknak jogosultságát — akkor mi mást jelenthet ez, mint azt, hogy részükre a bukott emberi természet, az ember mint olyan, nem mint a kegyelem hordozója, minden vallási értéknek, minden hierarchikus és minden politikai hatalomnak a végső forrása? A «Szent Lélek szabadsága», melyre hivatkoznak, és melyről azt állítják, hogy a lélek elveszíthetetlen tulajdonságává válik, beleolvad az emberi énbe és az emberi természetbe úgy, hogy ennek a természetnek minden ösztöne jogot nyer szabad érvényesülésre és szabad kiélésre, ez már nem a kegyelem által adott szabadság, hanem a bűnös Ádám szabadsága, az a szabadság, melyről 1 Igaz, hogy a misztikusok is arról beszélnek, hogy a Szentlélek úgy hathatja át az emberi lelket, hogy minden akarása, minden vágya és kívánsága szent és jó ; Ama, et fac quod vis, mondja Szent Ágoston. J. Maritain (S. Jean de la Croix praticien de la contemplation. Études Carmélitaines 16 (1931) 89) ezt a gondolatot érdekes módon szembesíti Rousseau gondolatával, mely szerint az emberi természet minden akarása és vágya jó és helyes. A különbség éppen abban van, hogy Rousseau épúgy, mint a XIV. század álmisztikusai, az emberi természetnek (vagy az ember adott természetének, mint Rousseau, vagy a Szent Lélek hatásától átalakított és elveszíthetetlen módon átszellemült természetének, mint az álmisztikusok) tulajdonítják azt, ami csak a kegyelemtől vezetett, Istenszerető léleknek tulajdonítható, és csak addig, amíg az Istent szereti. «A természetük pusztaságában, lelkűk szimpla ürességében akarják bírni azt, amit csak az Isten szeretetének és a működő kegyelemnek teljessége bírhat», — mondja Ruysbroeck a fentidézett helyen. 2 Conradus de Trebovel szavai, idézve Burdachnál, Vom Mittelalter zur Reformation III. 2, 63. Theologia. 3
