Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Ivánka Endre: A modern individualizmus és a történelmi protestantizmus
336 IVÁNKA ENDRE és akikkel ez nem így történik, akik belső megvilágosodás útján nem jutnak el ehhez a hithez, azokat nem tekintheti kiválasztottaknak, azokat zárja ki az új «szellemi» egyházból. Nem az egyéninek önmagáért való teljes érvényesítése jellemzi a történelmi protestantizmust, hanem az a meggyőződés, hogy a legmagasabb szellemi értékek nem az egyház tanításán keresztül, mint depositum fidei, érvényesülnek, hanem csak a hívő egyének belső és közvetlen megvilágosodásában — és az a bizalom, hogy ennek ellenére az egyének szabad, belső meggyőződéséből egységes, közös hit fog fakadni, mert a Szent Lélek ereje, mely mindnyájukban működik, nem mondhat ellen önmagának.1 A történelmi protestantizmus tehát jóval közelebb áll még a késői középkor spiritualistáihoz, a «Szent Lélek-i egyház» híveihez, mint a modern individualizmushoz és ez abban is kifejezésre jut, hogy a protestantizmus, a legrégibb időktől fogva mindmáig, előfutáraiként tekinti mindazokat, akiknek vallási ideológiájuk legmélyén ott volt a Szent Lélek birodalmának gondolata : Wikliff, Huss, a Beghardok, Wessel és mások már a magdeburgi Centuriae idejében, sőt Luther hivatkozásaiban is szerepelnek mint «testes veritatis». Miben jelent a protestantizmus mégis haladást azon az úton, mely a «Szent Lélek egyházától» a modern individualizmushoz vezetett, mi újat hozott a protestantizmus a spiri- tualista szekták gondolatvilágával szemben? Hogy ezt a kérdést el- dönthessük, legelőször a protestantizmus keletkezésének problémáját kell felvetnünk.1 2 II. A protestantizmus eredetére vonatkozólag általában a következő okokra szoktak rámutatni : 1 A protestantizmus tragédiája az, hogy ennekfolytán kénytelen volt újra egy külsőleg megfogalmazható «statutárius» (a szó különösen Kant valláskritikája óta ismeretes) hitvallást felállítani és eszerint elbírálni, hogy valaki részesült-e a Szent Lélek megvilágosításában, az igazi isteni hitben, vagy sem - így született a XVI. század végén a protestáns orthodoxia — vagy pedig le kellett mondania arról, hogy a közös, belső megvilágosodás közös hitet is eredményezzen — ez az út, mely a modern individualizmushoz vezetett. 2 Protestáns szempontból első pillanatban könnyűnek látszik feleletet adni erre a problémára. Ha a protestantizmus nem más, mint a kereszténység lényegének visszaállítása, eredeti tisztaságának életrekeltése, akkor nem szükséges más történelmi okokból levezetni a protestantizmust. De még akkor is magyarázatot igényel az a kérdés, hogy ez a helyreállítás, ez a «reformáció» miért tudott éppen abban az időpontban érvényesülni, annak a szellemi diszpozíciónak a hatása alatt, melyet a spiritualista szekták laicista és eschatolo- gikus szelleme megteremtett — és így még a protestantizmusnak is kutatnia kell a protestantizmus történelmi előzményeit. De még sokkal inkább kell azt tennie annak, aki a kereszténység individualista felfogásában, mely a protestantizmusban érvényesült először, nem a kereszténység eredeti lényegének visszaállítását látja, hanem az eredeti, authentikus kereszténységnek az individualista tendenciák hatása alatt való megmásítását.
