Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Péterffy Gedeon: Az Oltáriszentség és a pap
AZ OLTÁRISZENTSÉG ÉS A PAP 303 A történeti összehasonlítás első lépése gyanánt Aquinói Szent Tamás felfogását akarjuk ismertetni, aki éppen ebben a kérdésben hűen összefoglalja a tradíció tanítását és hosszá időn keresztül megszabta a spekuláció irányelveit. Mikor Szent Tamásnak a papság eszméjéről alkotott felfogását akarjuk ismertetni, akkor különösen érzékenyen tapasztaljuk azt a hiányt, melyet a Summa Theologica befejezetlensége okoz. így tehát fiatalkori munkájára, a szentenciáskönyvhöz írt kommentárjára, ill. a belőle készült Supplementumra vagyunk utalva. Az így támadt hiányt kitölthetőnek véljük azzal, ha a Summa elkészült részeiből Krisztus főpapságáról és az általános szentségtanról szóló részek alapján következtetések útján építjük ki Szent Tamás gondolatait. Az egyházirend szentsége az egész szentségi rend összefüggésében nyer értelmet, melyet Szent Tamás alapvető gondolata Krisztus főpapságához kapcsol. Szerinte minden szentség Krisztus papsága erejében részesít minket.1 Mivel pedig az engesztelő, áldozatot bemutató jelleget emeli ki Krisztus főpapságában, következetesen tanítja azt, hogy Krisztus szenvedésének ereje a szentségekben működik tovább és az emberek a szentségek felvételével részesülnek a Megváltó szenvedése gyümölcseiben.1 2 Ugyancsak, mivel Krisztus főpapi tevékenységének célja a bűn sebeinek orvoslása és Isten dicsőítése volt (cultus), tanítja azt is, hogy a szentségek a bűn orvoslására és a keresztény istenszolgálatra, «cultus»-ra irányulnak.3 Ebből a szemléletből természetszerűen következik, hogy a szentségi rendnek középpontja az Oltáriszentség. Nemcsak azért, mert mint a legméltóságosabb szentség, tartalmazza magát a szenvedő Krisztust, minden kegyelem forrását,4 hanem mert áldozat és Krisztus szenvedésének az emlékezete.5 így érthető, hogy Szent Tamás valamennyi szentség középpontjává az Eucharisztiát tette meg : «Omnia sacramenta ordinari videntur ad hoc sacramentum sicut ad finem.»6 Ebben foglalja össze és jelöli ki azt az egyedülálló méltóságot, melyet az Oltári- szentség az Egyház benső kegyelmi életében betölt s mely megadja az egész szentségi rendnek az értelmét. Ha tehát minden szentség valamiféle módon az Oltáriszentség felé irányul, akkor természetesen az egyházirend szentsége, a papi hatalom is szoros összefüggésben van vele. Annál is inkább, mert Szent Tamás felfogásában a papi tevékenységnek legkiemelkedőbb ténye (actus principalis) az Oltáriszentség létrehozása, a konszekráció.7 így jut az áldozat gondolata a papság eszméjének középpontjába, mert hiszen a 1 III. 63, 6 ad 1. 4 III. 73, 6. 2 III. 62, 5 V. ö. III. 64, 3. 5 III. 73, 4. 3 III. 63, 6 V. ö. III. 62, 5. 6 III. 65, 3. 7 Suppl. 37, 5. — V. ö. Suppl. 37, 4 ad 8 ; 40, 4 ; C. gent. IV. 74.
