Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Péterffy Gedeon: Az Oltáriszentség és a pap
302 PÉTERFFY GEDEON színek alatt. Itt ismét érzi a vallásos lélek azt, hogy bűnössége miatt nem méltó arra, hogy kezei között hordja ezt a legdrágább kincset. Profanizálásnak érezné, ha végső szükség esetét kivéve, ő nyúlna a legszentebbhez és önkénytelenül is keres olyanokat, akik méltók hordozni és kiosztani Istennek ezt a nagy ajándékát. Illő tehát, hogy Isten legnagyobb titkának sáfára az legyen, aki az áldozatot is bemutatta és akit maga az Isten hívott meg erre. Az Eucharisztia előtt érezhető igazán Szent Pál szavának súlya : nem veszi senki magának ezt a tisztséget, hanem, akit Isten hív, mint Áront.1 Mind az áldozat eszméje, mind az Eucharisztia gondolata magában foglalja azt a kettős közvetítést, mely a papság eszmei tartalmát kifejezi. Az Oltáriszentség ugyanis nemcsak Isten szerető leereszkedésének legnagyobb bizonysága, hanem az emberek istenkeresésének célpontja is. Az Eucharisztiában ugyanis Krisztus, az örök Főpap folytatja életét és papi tevékenységét. Mikor a kenyér és bor színe alatt minden egyes ember számára érzékelhető közelségbe hozza az Istent, akkor egyben az ő főpapságának végső következményét, valós zálogát állítja elénk. Egyben mondhatjuk azt is, hogy az Oltáriszentség és a pap egy üdvrendi alapgondolatnak kettős kiadása, Krisztus megváltó tevékenységének két záloga. Az a szeretet, mely nekünk az Eucharisztiát adta, hívta életbe a papságot is. S mind a kettő, mint a szivárvány,2 összeköti az eget a földdel, bizonyságul az új és örök szövetségnek, melyet Krisztus szerzett. Az eucharisztikus Krisztus azonban néma közvetítő és azért hívta életbe a papságot, hogy legyenek emberek, akik az ő csendes papi életét megszólaltassák. Kell pap, aki emberileg érzékelhető formában szemléletes módon megvalósítja újból és újból az ő papi életét. Legyen, aki megszólaltassa hangját és szüntelen könyörgését, mellyel közbenjár a mennyei Atya trónusa előtt, aki visszhangozza főpapi imáját és áldozatát újból megjelenítve, gyümölcseit az emberek között szétossza. Ennek a tanulmánynak nem az a célja, hogy azokat a kapcsolatokat, melyeket ez a genetikus leírás feltárt, tovább vigye és ezen a vonalon haladva mutasson rá azokra a termékeny gondolatokra, melyeket az Eucharisztia és a papság egymás mellé való állítása ad. A teológiai gondolkodás és a hívő meggyőződés állandóan kapcsolatba hozta egymással ezt a kettőt, az Oltáriszentség állandó világító napja volt a papság eszméjének. A teológia történetének azonban érdekes fejezete annak a vizsgálata, hogy ez a kapcsolat az egyes korokban milyen jelleget öltött. A történeti visszatekintés feltárja, hogy a teológiai spekuláció előbbrehaladtával újabb meglátásokkal gazdagodott ennek az összefüggésnek a felismerése és ennek kapcsán lett színesebb és teljesebb a papság dogmatikai eszméjéről alkotott felfogás is. 1 Zsid. 5, 4. 2 Gén. 9, 2.
