Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Móra Mihály: Magister Gratianus mint perjogász
166 MÓRA MIHÁLY fenn kétség.1 Ez a szempont vezeti tollát, amikor valamely perjogi kérdést boncol, nem pedig a kérdésnek a perjog épületéhez viszonyított elméleti fontossága. Mindezek figyelembevételével tehát arról is biztos képet tudunk kapni, milyen perjogi kérdés állott Gratian korabeli egyházi perjog érdeklődése előterében. Részben e didaktikus célkitűzésből magyarázható, miért szentelt kisebb figyelmet a perjog tisztán elméleti kérdéseinek. Előtte elsősorban a gyakorlat kívánalmai lebegnek. A perjog ama részét, amely a korabeli gyakorlati életben kisebb szerepet játszott, vagy még nem volt kiképezve, csak felületesen érinti. Erre jó példa a bizonyítási jog, ahol a tanú, beismerés, eskütársas eskü mellett az okirati és az indicium bizonyítást1 2 nem tárgyalja. A Magister nem újat akart teremteni, hanem a per jog akkori állását ábrázolni. Szubjektív megjegyzések ugyan nem hiányoznak, de mégis az alapvető feladat az érvényes jog tárgyilagos ábrázolása maradt. Aránylag ritkábban szólal meg a perjogi részben, egyéni nézeteit viszonylag szórványosabban szólaltatja meg. A dictaban persze nem egyszer észrevehető a tiszta szobatudósság is.3 Nincs adatunk arra, hogy korának egyházi bírósági gyakorlatát figyelmen kívül hagyta volna, sőt, valószínű, hogy az egyházi bíróságok működését gyakorlatból is ismerte, bár ez a kérdés behatóbb vizsgálatot igényel. Életéről keveset tudunk, így nem bizonyos, hogy az egyházi bíróságokkal állt-e közelebbi érintkezésben, viselt-e bírói tisztséget, működött-e mint ügyvéd. Tisztázásra szorul az a kérdés is, hogy a longobard jogot4 milyen mértékben ismerte. Gratian tehát a perjog terén nem újító szellem. De a Decretum perjogi részének éppen abban van a jelentősége, hogy nagy vonásaiban a kora érvényes jogát kívánta visszatükrözni. A Decretum, amely az Egyház legmozgalmasabb időinek egyikében született, a joganyag fejlődésének nem annyira lezárása, hanem inkább bizonysága a XII. század közepe egyházi élete elevenségének.5 Gratian ábrázolását inkább, mint az egyházi perjog későbbi fejlődésének kiinduló pontját lehet felvenni, amely az addigi fejlődés eredményeinek megfelel6 és előkészítette a talajt, lehetőséget nyújtott a későbbi, XII. században kicsúcsosodó fejlődésnek. így minden alapunk megvan arra, hogy Gratian és a 1 Molitor 114 1. 2 Ez az utóbbi két bizonyítási eszköz a bírósági gyakorlatban és az iskolában még nem volt kialakulva. V. ö. Molitor 93 1. 3 Stutz, Gratian und die Eigenkirchen. Zs. d. Sav. Stift. Kan. Abt. I. Band 6 1. 4 Páviai iskola ! 5 Molitor 74. 1. 6 Hinschius, Kirchenrecht, V. 347. 1. 4. j.
