Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Móra Mihály: Magister Gratianus mint perjogász
MAGISTER GRATIANUS MINT PERJOGÁSZ 165 még fokozottabb kötelességgé teszi, hogy óvakodjunk az ilyen tárgyszeretet sugallta szubjektív beállítástól, amely egyoldalúan nagyobb jelentőséget akar tulajdonítani valaminek, mint amivel az tényleg rendelkezik. De ez szükségessé teszi azt is, hogy mindig a megelőző és a követő fejlődés, valamint a «szelvényen» túl a jog egésze ismeretének birtokában legyünk, mert csak ez képesít tárgyilagos mérlegelésre és az összefüggéseken alapuló teljes kép feltárására. Az orvosnak, aki a tüdő valamely betegségével foglalkozik, ismernie kell az egész emberi testet, ha pedig, mondjuk, a hathónapos embrió tüdejét vizsgálja, a korábbi és későbbi tüdő fejlődés ismeretével, de egyben a korábbi és későbbi egész organizmus ismeretével is fel kell fegyverkeznie. Feltűnő, hogy a Magister sokszor terjedelmesen tárgyal a mi szemünkben alárendelt és másodrangú kérdéseket, míg az alapvetőeket mellőzi vagy csak futólag érinti. Az persze, hogy valamely kérdést nem tárgyal kimerítően, éppen nem azt jelenti, hogy ez korának gyakorlatából hiányzott, vagy arra kevés figyelem fordíttatott volna. Ellenkezőleg, ez arra mutat, hogy a szóbanforgó kérdés sem a forrásoknak, sem a gyakorlatnak nem okozott Gratian korában kételyt és nehézséget, mert a tétel már kijegecesedett. Gyűjteményének praktikus célja nem indokolta, hogy azokat a tételeket, amelyeket az iskola és a gyakorlat elismert, részletesen magyarázza.1 Dictait ez a didaktikai módszer jellemzi. Hogy ezt jobban megértsük, magunk elé kell állítanunk a Magistert, aki tanítványai kérdéseit figyeli, hallja az ellenvetéseket, látja, melyik jogtétel körül mi a vita köztük. Nyilván ismeri azokat a kételyeket is, amelyek az egyházi törvényszék bírái előtt felmerültek. Ezeket a nehézségeket is ki akarja küszöbölni. Alig lehet vitás, hogy a skolasztikus metódus szerint megírt tankönyve, vagy ha tetszik — kézikönyve, a jogtanítás gyakorlati kérdéseire gondos figyelmet fordít. Mindez azért is fontos, mert további következtetést enged a korabeli gyakorlatra. Nemcsak jogforrásai — ahol a canones et leges mellett tudvalevőleg a Decretum felfogása szerinti fontosságának megfelelően a consuetudines is jelentős mértékben szerepel — igényelnek figyelmet, amelyek elvégre más gyűjteményben is megtalálhatók, hanem a dictum is. A csírázó elmélet eme vezérfonala azért is fontos, mert nemcsak tantörténeti következtetés vonható belőle, hanem egyben következtetés a korabeli gyakorlat ingadozására vagy szilárdságára is. Ha ugyanis valamely kérdésnél túlhosszan időzik, erős a valószínűség, hogy ez a kérdés a gyakorlatban vitás volt, a különböző időből származó források még nem egyenlítődtek ki, míg ott, ahol röviden és határozottan tárgyal, az a gyakorlat emberei előtt világos volt, a szokásjogra és a bírói gyakorlatra vonatkozólag nem forgott 1 Molitor 97 1.
