Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Móra Mihály: Magister Gratianus mint perjogász
164 MÓRA MIHÁLY jognak. Schmid tnek a kánoni perjog szerepét lebecsülő tanításából1 tehát még nyomatékosabban következik a kánonisták — és köztük forrásgazdagságánál fogva kiemelten Gratian — iratainak fontossága, mint ahogy azt maguk az egyházjogászok hirdették. * * * 5. Az eddigieket összefoglalva, ha Gratian perjogi tanítása itt-ott jóval elmarad a XIII. századbeli doktrínától, de még sokszor a korai dekretistáktól is, a Decretum nemcsak az akkor érvényes jog összefoglalása, hanem, minthogy gyakran a források ellentmondásainak kiküszöbölésére volt irányozva, a dicta sokszor tisztább fogalmazásban, kevésbbé mesterkélten exponálja a tételt, mint a későbbi tanítás.1 2 Ha a perjog vitás kérdéseinek feltárásánál sokszor inkább csak elindítja az eszmék tisztázását, mintsem az elméletileg kifogástalan választ adja meg, ha kérdéseket olykor nyitva is hagy, ha distinkciója néha mesterkélt is, a részleteket egybefoglalni el is mulasztja, ismétlések, ellentmondások fordulnak nála elő, nagyban-egészben az accusatiós eljárást kimerítően, a korábbi feldolgozásokhoz mérten világosabban és részletesebben tárgyalja. Az pedig alig vitatható, hogy a korabeli egyházi perjogi felfogásra és gyakorlatraa Decretum az egyik legfontosabb forrás marad. Kétségtelen, hogy Gratian a Decretumában a joganyag egészére kiterjedő zárt egészet3 akart adni : ebben a keretben kell felfogni perjogát is. Törekszik az ellentéteket élesen egymás mellé állítani és feloldani, a vezető motívumokat és princípiumokat megtalálni. Gratian elsősorban az egyházi bíró kezébe akar olyan munkát adni, amelyet az hivatalában használhat. Ezért ritkább a tanítási célzatú fogalommeghatározás. Szinte az lehetne a benyomásunk, hogy a jövőbeli egyházi bírónak és a jogtanulónak csak gyakorlati igényeire van tekintettel. Ez a viszonylag szegényes tárgyalási mód azonban a perjogi tudomány akkori fejletlenségével áll összefüggésben. A római perjog feltárása nemrég indult meg. Gratian — talán tanulmányainál fogva — sem hivatott arra, hogy a perjog terén úttörő legyen. A Decretum iránti megbecsülés nem szabad, hogy az objektív értékelést kizárja. A monograíust nem egyszer fenyegeti az a veszély, hogy kutatásának tárgya megnő, felduzzad, azt ennek következtében túlértékeli, elfelejti az összefüggések ismeretén alapuló értékelést. Sok specialista hajlamos annak a részterületnek fontosságát a többi rovására túlozni, amelybe beledolgozta magát. Ha meg is lehet érteni, hogy a kutató, aki hosszabb ideig egy forrásban vagy jogkérdésben merül el, hogy azt túlbecsülni, fontosabbnak tartani hajlamos — maga ez a felismerés 1 Schmidt, Lehrbuch.2 72. lap. 2 Notorietas ! 3 Molitor, 114. lap.
