Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Kontor Lajos: Az egyházi javadalombetöltés szabályozása a háború utáni konkordátumokban
ÚJ HALÁLTÁNCIRODALOM 85 áldozatkészséggel immár 12 év óta foglalkozik e tárgykörrel és így nálunk legjobban ismeri annak minden részletét. A Holbein jelentősségét és az újkori haláltánc fejlődésrendszerét ismertető fejezet mutatja legjobban, hogy mennyire magára hagyja az olvasót a szerző : alig van benne fogható adatra, névre és műalkotásra való utalás ! A magyar haláltánc rövidre fogott, hiányos és hibákkal telt fejezetének pedig egyáltaiában nincs helye ebben az általános bevezetésnek szánt részben. Mivel a szerző későbbi köteteiben erről még bővebben akar szólni, a hazai Heródes- és Akárki-játékokról, valamint a halálos-táncról szóló megjegyzéseinket is későbbre halászijuk. A haláltánckutatás történetének rövid összefoglalása talán a legértékesebb fejezete az első résznek, s egyben bizonysága annak, hogy milyen jól átdolgozta Kozáky a haláltánc régebbi irodalmát. A fentebb említett újabb müvek legnagyobb részét azonban, sajnos, nem ismeri. Bár maga is elismeri, hogy Stammler 1922-ben megjelent munkája nélkül eredménytelenek lettek volna a kutatásai, mégsem tartotta szükségesnek, hogy mestere későbbi munkáit is figyelemmel kísérje, nem szólva a hatásuk alatt keletkezett kisebb-nagyobb értékes dolgozatokról. A különböző haláltáncelméletek felsorakoztatása azonban így is jól sikerült. Nagy kár azonban, hogy a drámaelméletnek olyan kevés jelentőséget tulajdonít ! A középkori passió- és úrnapi-játékok jeleneteinek fejlődése, a későbbi fejlődés (Everyman stb.) és a népi színjáték története világosan mutatja, hogy a haláltánc kialakulásában a drámai mozzanatnak is nagy szerepe volt. Ezt egyébként még maga Stammler is elismeri, aki Bäumkerrel, Ehrismannal és más kutatókkal ellentétben nagyon is tartózkodó ezirányban ! A kötet második része a haláltánc három alapmotívumának (Gysant- típus, Akárki-legenda, Halál-alak) az általános emberi jelképekből való kifejlődését tárja elénk, a legrégibb formáktól a haláltánc három főtípusában (Halál-tánc, halott-tánc, halálos-tánc) való teljes kivirágzásukig. Az erről szóló három hatalmas, prózai és verses szövegbetétekkel, bő tartalmi kivonatokkal és nagy irodalmi apparátussal telített fejezet szép bizonysága a szerző alapos felkészültségének. A betétek azonban majdnem szétfeszítik a keretet és nagyon megnehezítik a különben is bonyolult gondolatmenet megértését. Talán jobb lett volna a szövegeket a függelékben közölni. Arról is lehet vitatkozni, hogy jogosult volt-e felvenni a sok keleti és ókori párhuzamos anyagot, hiszen egyáltalán nem bizonyítható, hogy közvetlen szerepük lett volna a tipikusan keresztény és középkorvégi haláltánc kialakításában. Viszont ha Kozáky egyszer már ragaszkodott e rendkívül diszparát keleti, ókori és kora- középkori anyaghoz, mint előzményhez, akkor a már régóta ismeretes és aránylag könnyen hozzáférhető szövegeket (pl. ókori írók, Szentírás, Ezeregyéjszaka, szentatyák, Oesta Romanorum stb.) teljesen elhagyhatta volna. A modern néprajzi, vallástörténeti és ókortudományi kutatás eredményeinek ismerete sok felesleges munkától kímélte volna meg. A nagy angol és német néprajzi lexikonok és kézikönyvek (Hastings, Fraser, Bächtold-Stäubli, Spanier stb.), valamint az idevágó modern ókortudományi és vallástörténeti
