Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Schütz Antal: Miért nem adja meg a keresztség az eredeti épséget?
KERESZTSÉG ÉS ÉPSÉG 3 való odafordítása a keresztség közvetítésével1 történik, kérdésünket így is lehet fogalmazni, és ebben a fogalmazásban ment át a hittudományos tanmenetbe :2 A keresztség, mely eltörli a bűnt és vele a büntetésadósságot és visszaszerzi a kegyelmet, miért nem adja meg az eredeti épséget is? Ha eltörli a büntetésjelleget, miért tartja fönn magát a büntetést «még pedig a legérzékenyebb és leginkább életbevágó ponton? Nem lett volna-e könnyű Istennek a megváltásban visszaadni, amit a teremtésben megadott? Sőt nem tartozott-e, — természetesen önmagának, a maga bölcseségének és jóságának—, hogy visszaadja? Hisz a megváltás ára, Jézus Krisztus érdeme végtelen ; nem érdemelte-e ki ezt a jótéteményt is? Aki a sátánt és hatalmát oly gyökeresen megtörte, miért nem szorította vissza uralmát arról a területről is, amelyen belecsempészte a paradicsomba a harcot és halált, a test és lélek közvetlen találkozásának területéről? Annyival inkább, mert maga az Úr Krisztus és az ő nyomában Szűz Mária földi életében birtokosa volt ennek az épségnek. A halandóságot hordozta ugyan mindkettő, de nem egyúttal annak gyalázat, rothadás és rettenet jellegét. Miért nem tette ebben önmagához hasonlóvá a tagokat Krisztus, a fő? Ennek a kérdésnek is szemébe néztek a 13. századi nagy hittudósok. Gondolataik Szent Tamás3 kikristályosodott fogalmazásában lettek a hittudomány közkincse, és a Trentói káté4 jellegzetes meleg fogalmazásában mentek át a hívő köztudatba. Szent Tamás az idézett helyen a corpusban azt mondja : «A kereszt- ségben igenis van erő megszüntetni jelen életünk büntetésjellegű tökéletlenségeit (paenalitates); de nem szünteti meg ebben az életben, hanem az ő erejében majd megszűnnek a föltámadáskor az igazakban, mikor ez a romlandóság romlatlanságba öltözik (1 Cor. 15, 54). És ez nagyon is megokolt dolog. Mindenekelőtt a keresztség beiktatja az embert Krisztus testébe és az ő tagjává teszi. Rendjén van tehát, hogy teljesedjék a tehát veszteség, büntetés jellegét viseli. A merő természet állapota és mostani állapotunk eszmében, tartalmilag azonos ; formailag különbözik. Az épség nincs meg sem az egyikben, sem a másikban. De a merő természet állapotában egyszerűen «nincs» ; mostani állapotunkban olyan «nincs», ami volt, vagyis hiány, privatio. A 16. század óta szokás ezt a helyzetet analógiával illusztrálni : az ember mezítelenül születik és él ; de a merő természet állapotában sohasem volt (illetőleg nem lett volna) ruhája ; mostani állapotában ruhájától meg van fosztva. S ez az analógia belesegít a két állapotnak nem létbeli (entitatív), hanem egyszerűen vonatkozási, de gyakorlatilag nem kevésbbé jelentékeny tartalmi különbségének megértésébe : aki ruhátlanságban született és úgy éli le életét, jobban állja, mint akit ruhájától megfosztottak ; a látszó egyenlőség dacára még sem egyenlő sánszokkal indul a kettő. 1 Baptismus est causa instrumentális nostrae justificationis. Trident. 6 cp. 7. 2 Lásd pl. Bonaventura in II. Sent. dist. 32 art. 1 qu. 1. concl. 4. 3 Thom. Summa theol. III 69, 3. 4 Catech. Roman. II 48. 1*
