Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Schütz Antal: Miért nem adja meg a keresztség az eredeti épséget?
4 SCHÜTZ ANTAL tagokon, ami végbement a főn. Ámde Krisztus fogantatásától fogva teljes volt kegyelemmel és igazsággal ; de szenvedékeny testet hordozott, és szenvedés meg halál után támadt föl dicsőségre. Ezért a keresztény ember is a keresztségben megkapja a kegyelmet lelke számára ; de szenvedékeny marad testében, hogy tudjon szenvedni Krisztusért, és a végén szenvedéstől mentes életre támadjon föl. Másodszor jó ez a lélek gyakorlására ; hogy t. i. a rendetlen kívánság és más szenvedés ellen folytatott harcban az ember elvegye a győzelem koszorúját. Harmadszor megfelelő volt ez azért is, hogy az emberek ne keressék a keresztséget a jelen élet szenvedéseitől való mentesség kedvéért, és nem az örök életért.» II. Ez a felelet nem kielégítő. Természetesen nem abban, amit mond, hanem abban, amit nem mond. Oktondiság volna azt gondolni, hogy a teológia alapigazságaival oly szoros kapcsolatban álló kérdésben a valóságnak melléje foghatnak a nagy teológusok. De úgy tetszik, hogy ez a felelet nem teljes és nem végső — legalább a ma elérhető fokon. Ha ezt megállapítjuk és keressük a teljesebb és mélyebb megoldást, magának a teológiának és nevezetesen Szent Tamás géniuszának a nyomában járunk. A hittudomány útja ugyanis, mint minden igazi tudományé, differenciátlanságból differenciáltságba, körvonalozásból részletezésbe, a fölületről a mélybe, a törzsről a gyökerekre visz. Ebbe az útvonalba beleesik már a nagy skolasztikusok álláspontja is a mi kérdésünkben, az atyákéhoz mérve. S ma talán itt az ideje, hogy ugyanígy kísérlet történjék egy további lépésre — befelé és a gyökerek felé. A következő gondolatmenetek ennek a meggondolásnak jegyében indulnak. Mindenekelőtt mik azok az észleletek, melyek itt új jeleletkeresésre hívnak jöl ? Az itt szóbajöhető szempontok, melyeknek egy részét némelyek a szóteriológiában tárgyalják,1 a következőképen állíthatók egybe; Jézus Krisztus megváltása és eszközi közvetítésben a keresztség a bűn és büntetésadósság eltörlése után is meghagyja az eredeti bűn ideiglenes büntetés-következményeit,a rendetlen kívánságot, az értelmi meg akarati gyarlóságot, a szenvedékenységet és halandóságot, még pedig azért, hogy 1. hatásos figyelmeztetőnk, mementónk legyen, mintegy Denkzettel a bűnnel szemben : milyen nagy rossz a bűn, ha ilyen következményekkel járt ; 2. hogy jó alkalmunk legyen tűrésben, harcban, önmegtagadásban beválni és nagyobb érdemeket szerezni ; 3. hogy biztosítva legyen a megkeresztelkedés természetfölötti indítéka, az örök dicsőség, és nem a jelen élet kényelme ; 1 így pl. L. Lercher Institutiones theologiae dogmaticae (1925) III n. 276.
