Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Móra Mihály: Az egyházjogi irodalom útja
352 MÓRA MIHÁLY ringatta is, önálló disciplinává mégis a nyugati Bolognában izmosodott. Nemcsak arról van itt szó, hogy a kánonjog fejlődése, kivirágzása európai területen ment végbe, hanem elsősorban az európai szellemiségre kell gondolni. E kérdés elemzésénél szemügyre kell venni azt a sajátos kapcsolatot, amely az európai iskola, az egyetemek és az egyházi törvény- hozás, a magán, hivatalos- és félhivatalos egyházjogi tevékenység között fennállott, hogy e hatás, az európaiság milyenségét, minőségét, mélységét lemérhessük. Ha az óriási anyag csak futólagos áttekintésével figyelembe vesszük a forrástan fejlődésében szerepet játszó részszerű elemeket, az univerzális jog irodalmának kialakításában résztvevő különféle nemzetiségű auktorok szerepét,1 — báré dolgozat keretébe nem férő gazdag részletektől kénytelenek vagyunk is ezúttal eltekinteni, — látni fogjuk, hogy ha az egyházjog fejlődése már kezdeti stádiumában több világrészen ment végbe, a súlypont idővel a pápaság megerősödésével párhuzamosan az európai Nyugatra húzódott át, ahol a latin és germán szellem képviselői váltakozó intenzitással ápolták, fejlesztették ezt a jellemében európai jogot. Az áttekintés két kijegecese- dési pontja a klasszikus kánonjog és a jogtörténeti iskola nyomán beállott irodalmi fellendülés. Talán nem lesz felesleges, ha az áttekintés lezárásaként az irodalom mai helyzetével is foglalkozunk és vizsgáljuk, hogy az itt érvényesülő tényezők milyen irányban tevékenyülnek. 2. A III. század után az egyház fejlődésével párhuzamosan felmerült a részletkérdések szabályozásának szüksége. E feladat megoldása a zsinatok és a pápák mellett nemhivatalos magánszemélyek, írók és más tekintélyek vállára is hárult. Az így keletkezett kánonok, amelyek közvetlenül az életből születtek, a kereszténységgel átitatott antik római gondolkodást tartották fenn a nyugati kultúrkörbe belépő fiatal germán népeknél. A jogfejlődés lépésről-lépésre haladt, mint általánosságban, az egyházjogban is a konkrét normáktól az absztraktak felé húzódó vonalban. A kevéssé összefüggő anyag egységes, vezető eszméktől összefogott, belsőleg kidolgozott egésszé, jogrendszerré viszonylag későn, a XII. századtól kezdve alakult ki (ius canonicum). Ez az összefoglalás nem kizárólag a törvényhozó hatalom műve volt, hanem legnagyobb részben a középkori kultúrvilágban nagy szerepet játszó iskola javára írható. A római jognak a XI. századtól számítható felvirágzása elősegítette a skolasztikus módszerrel elért eredlására milyen hatása volt. V. ö. Papsttum und christlicher Staat c. dolgozatát. (Papstrecht und weltliches Recht. Innsbruck. 1925.6 1.) 1 Ez a részvétel ma is érdekli a kánonistákat, beszédes jele ennek G. Le Bras párisi professzor cikke. (Quantam partem habuerint Galli in Collectionibus canonum ante Gratiani Decretum confectis. Jus Pontificium. 1936. 14—16. 1.)
