Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Móra Mihály: Az egyházjogi irodalom útja
350 MÓRA MIHÁLY Ma ezt az irodalmat még csak mint az egyházjog kiterjedésének, területi intenzitásának kísérő jelenségét méltányolják. Ha a létezéséről tudomásvétel széles távlatokat is nyit, eme új hajtások tudományos értékét túl sokra becsülni még nem lehet, de viszont némely kérdés tárgyalásánál mellőzéssel már nem lehet elintézni ; ha eredeti felfogás ma még alig nyilatkozik meg bennük, a holnap már itt is hozhat változást. A tengerentúli szerzők legnagyobbrészt anyanyelvükön írnak. Ez a soknyelvű irodalom a szerzők közti kontaktust nem mozdítja elő. Érdemes itt megjegyezni, hogy bár az 1934 novemberében Rómában megtartott nemzetközi jogászkongresszus tulajdonképeni hivatalos nyelve a latin volt, — latinul kellett az előadás címét és rövid tartalmát feltüntetni,1 — ezt a követelményt azonban, talán éppen nem az európaiakra való tekintettel, az előadásoknál elengedték és így azokat latin mellett olaszul, franciául, spanyolul, németül és angolul is meg lehetett tartani. Ez a soknyelvűség azonban hátránnyal is járt. Részben ennek tulajdonítható az, hogy a kongresszus egyik deliberatuma hangsúlyozta a jogtudomány művelésében a latin nyelv visszaállításának fontosságát, amely annyira hasznos és alkalmas a nemzetközi referátumok közlésére. Remélhetőleg e határozat eredményes lesz, az aukturok a latin révén közvetlenebbül ismerkedhetnek meg egymás munkájával és műveik jobban belekapcsolódhatnak az egyetemes egyházi jog vérkeringésébe. A XIX. századig a szerzők latinul írtak. Németországban a történeti iskola fellépése óta vált általánossá a hazai nyelv. Hogy ez az egyházjogban bizonyos hátránnyal is járt, arra nem kisebb tudós, mint J. F. Schulte mutat rá, kifejtvén, hogy ez volt az egyik oka annak, hogy a német irodalom a román országokban a tudomány kárára csak kis mértékben részesült figyelemben. Valóban, nem áll távol az igazságtól az, aki a német történeti iskolának a román országok egyházjogi irodalmára kifejtett csekélyebb befolyását erre a körülményre is vezeti vissza.2 les. The Australasian Catholic Record. Sidney. 1936. 60 1. — Fr. A. S. Paroeciae personales. Boletin Eclesiastico de Filipinas. Manila. 1929.31 1.— N. N. Institutio Papatus. Tabella so-mi Cordis Jesu, Hong-Kong. 1929.5. sz. 133.1. —O. R. Vassall Phillips C. SS. R. : Protestantium matrimonii valor. The Examiner. Bombay 1929. 14. sz. 160 1. — V. Schaaf O. F. M. : Exemptio eorum, qui ab acatholicis nati sunt, sub decreto Ne temere. The Eccles. Rewiew. Philadelphiae, 1936. 2. sz. 180 1. — Bernier, De patrimonio paroeciali. Revue de l’Université d’Ottawa. Ottawa 1936. 181 1. 1 Megjelent Apollinaris 1934. 257. s köv. lapon. Schemata relationum quae Congressui catholico internationali proposita sunt. Romae 12—17. no- vembris 1934. 2 Schulte, Die Geschichte der Quellen und Literatur des canonischen Rechts von Gratian bis auf die Gegenwart. III. Band. Die Geschichte der Quellen und Literatur des canonischen Rechts von der Mitte des 16. Jahrhunderts bis zur Gegenwart. Stuttgart, 1880. III. Teil 314 1.
