Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Karsai Géza: Hittudomány és néprajz
272 TIEFENTHALER JÓZSEF A különféle egyéniségű szentek egysége ilyen — Krisztusnak istenemberi mesterkezében. 3. A kereszténység Istennek működése az emberben elsőben Krisztusban s azután Rajta keresztül az emberben. A középpont ismét Krisztus embersége, melyen keresztül a Krisztus személyében egyesült istenség hat az emberre. Krisztus magasztos élete, szenvedése, áldozata, vallásrendszere, eszméi, kegyelmi világa — mint az emberré lett Ige isteni életének mérhetetlen gazdag kisugárzásai, a legcsodálatosabb életgazdagság és etikai szépség, mely minden időben foglalkoztatja és faszcinálja az emberiséget. A négy Evangelium gazdag Krisztus-életrajzot ád, mégis folyton írják és rajzolják a Krisztus-portrékat. A teológus Krisztuséletrajzírók beláthatatlan sora mellett mihelyt egy tollforgató világi nagy elme kiábrándulva minden talmi értékből meglátja Krisztust, mindjárt magával ragadja Krisztus fönséges élete és megírja. így született meg legújabban Papini és Mauriac Krisztus élete. Ezek hívő lélekkel és rajongással fogtak tollat. Renan «La vie de Jesus»-je hitetlenséget kívánt terjeszteni és Krisztus homlokáról az istenség diadémját letépni, de mert hisztorikus — tehát némileg objektív szemmel dolgozott, még ó' is olyan rajongó képet fest Krisztusról, hogy remek stílusával valamikor nagy veszedelmet jelentó' könyve végeredményben azt látszik bizonyítani, hogy olyan tökéletes ember még nem járt a földön, mint Krisztus. De Krisztus fönséges életének kihatása távolról se áll itt meg, hanem mint hatalmas misztikus folyamat árad tovább az emberre és neveli a Krisztus tökéletessége szerinti embereket. — Prohászka szerint : «Minden annyiban szent, amennyiben Istené».1 Krisztus vonzza magához a lelkeket, magához hódítja ; az imádatnak és szeretetnek kettős odaadásával fűzi magához, magáévá teszi, hogy Krisztus embersége útján a Krisztus-Isten közelségében, teljes tulajdonában szentekké váljanak. A kanonizált és nem kanonizált szentek milliói és milliói Krisztus földi életének, tehát elsőben emberségének tükre és apotheozisa. A szentek élete, Krisztus-rajongása, hitvallása, lemondása, hősiessége, vértanusága az emberré lett Ige misztikus élete az emberben. Isten az incarnatio, tehát Krisztus embersége előtt is vonzott közel magához lelkeket. Proklus és Plotinos pogány misztikája is igazi misztika. De Krisztus fölséges emberségének iskolájában és megváltói kegyelmeinek gazdagságában — amikor a megszentelő kegyelem valami Isten természetéből az emberben — összehasonlíthatatlanul nagyobb a lehetőség, hogy a lélek már földi életében nagy Isten-közelségbe jusson. Az aszketikus-misztikus élet dogmatikája a fenti három tétellel távolról sincsen kimerítve. Hiszen a lelki élet legcselekvőbb tényezőjét, a kegyelmet is alig érintjük ; főképen azért sem térünk ki reá, mert a kegyelem végre mégis már az eszközökhöz tartozik, mi pedig éppen néhány távolabbi dogmatikai, christologiai alapra kívántunk reámutatni, hogy — mint kis írásunk 1 Elmélkedések. I. 63.
