Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)

Karsai Géza: Hittudomány és néprajz

KÍSÉRLETEK AZ ÁTLÉNYEGÜLÉS FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSÁRA 261

zsinatok vitái az általuk hozott döntésekre vonatkozólag. Állítsuk bele Matronola nyomán B. iratát a vele foglalkozó 1078—9. zsinat történetébe.

B. 1044 óta hirdette az Eucharistiára vonatkozó téves tanait. Az egyházi hatóság hamar foglalkozott vele, 1050-ben a római és vercelli, 1051-ben a párizsi zsinat ítélte el B.-t. 1054-ben Toursban maga Hildebrand pápai legátus (a későbbi VIII. Gergely) vette ki a hitvallást B.-tól és kötelezte, hogy ügyét a pápa elé vigye. B. 1059-ben Rómában aláírta a Humbert bíborostól fogalmazott hitvallást. Majd hamarosan a zsinat döntése ellen fordult egy elveszett iratával, melynek tartalmát Lanfrank válaszából ismerjük (De corpore et sanguine D. PL. 150. 409—426). Az elhúzódó vita már nemcsak a papokat és szerzeteseket érdekelte, hanem, mint B. ellenfele, a másik Berengarius írja, a világiak is ezt tárgyalták a piacokon. VII. Gergely véget akart vetni az eucharisztikus vitának, B.-t 1078 őszére Rómába rendelte.

1078 nov. 1-én B. egy hitvallást olvasott fel az összegyűlt püspökök előtt. A pápa B. szerint megelégedett volna ezzel, de mások tanácsára B.-t Rómában marasztalta az 1079 nagyböjtjén tartandó zsinatig. A pápa ezen elhalasztó döntése 1078 nov. 19-én történt. A téli hónapok alatt B. többször szállt síkra tanainak védelmében a zsinati atyák nyilvánossága (az irat egy ülést említ, melyet in capella S. Laurentii tartottak meg) és támadóinak színe előtt. A cassinoi Alberikkal és Bonfiglival (Bonifilius — más források nem említik, tán az 1078-ban Foligno püspökévé szentelt bencés) való vitájának hatása alatt foglalta össze a vita anyagát, mintegy emlékeztetőül most felfedezett iratában. Ebből Berengarius eretnek tanának végső formáját és bizonyításának kísérletét is megismerjük.

A rövid kézirat gondolatmenetét a kiadó hat tételre bontja.

A tételeket mai átírásban az eredeti fogalmazásban közöljük.

1. Quod panis mensae dominicae consecratione sacerdotis fiat verissimum corpus Christi visa esse natura panis in eo. Ez a tétel maga is mutatja B. kétszínű eljárását. Bevezetőül olyant mond, ami vitán kívül áll, de az utolsó résszel az előbbit megszorítja : «a kenyér természete pedig megmarad a consecratio után is». A továbbiakban épp ezt a második részt akarja bizonyítani oly szentírási és patrisztikus meg liturgikus idézetekkel, melyek a szentséget a consecratio után is «kenyérnek» mondják. «Bizonyítékai» értékére eléggé rávilágít a misekánonból vett idézete : panem sanctum vitae aeternae etc. A bizonyítást «elmélyíti» azzal, hogy : «a kenyér természete épúgy nem vész el a consecratioval, mint ahogy a keresztséggel nem vész el az «exterior homo».

2. Quod panis fiat corpus Christi spiritaliter tantum. B. folytatja a dogma kétértelmű kifejtését ; úgy beszél, mintha valamilyen átváltozást elismerne. A kenyér szellemileg lesz Krisztus testévé. Igazolásul azokat a szövegeket idézi, melyekben a szentatyák Ján. 6, 63. alapján a szentség ú. n. kapharnaitikus felfogását támadják. Ezen (Aug. Tract, in Jo. 27, 6; 50, 13; 27, 1. In Ps. 98, 5.) szövegeket, melyek eredeti jelentésük szerint az átváltozást nem tagadják, a maga céljai szerint használja fel ; itt-ott egy kis szövegmódosítástól sem riad vissza. Ágostonba kapaszkodik, midőn tété