Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)

Iványi János: A földi baj az ószövetségi ember világszemléletében II

Lesujtottságában (talán súlyos betegségében) már-már a sír szájánál, rimánkodva fordul a zsoltáros az Istenhez :

«Hadd tudjam meg — Jahve — a végemet» (kissí)l Nem arra kíváncsi, hogy mi jön a halál után. A «vég» ehelyütt az Isten pecsétje, mely az ember életének végére kerül. Ez a minősítés mutatja meg azt, hogy milyen értéke volt az ember életének az Isten szemében. Ha jó a vég, jó volt az élet is.

A zsoltáros kérése azonban meghallgatás nélkül marad. Egyet biztosan tud, azt, hogy arasznyi az ember élete itt a földön. Minden ember kérlelhetetlenül elmúlik, aztán nincs többé (ênennû, 13. v.) A zsoltáros tekintete tehát a földi lét határain belül marad. (A Kohelet gondolata.) Mindazonáltal nem reked meg a Kohelet kétségeiben. Nem nyitja panaszra ajakát, és pedig három okból : 1. azért nem, hogy a gonosztévő (râsâ') ne ujjongjon az ő baján és újjal ne mutasson reá : íme a bűnös, kit bűnadóssága miatt ('al 'avón) megvert az Isten ;

2. — és ez ugyancsak jelentős gondolat — azért nem panaszkodik, mert biztosan tudja, hogy az Isten tette.1 (Az Isten minden- oksága : Jób.)

3. A nyomorúság és az elmúlás biztos tudata mellett is horgonyát az Istenbe veti :

«Nos tehát : mi az én reménységem?

Bizalmam nekem (csak) tebenned vagyon.»1 2

Nem látja ugyan az 'esá-t, az isteni világtervet, mint Jób, de azért tudja, hogy van ilyen. Megbúvik az Istennél és ott biztonságban érzi magát. (Das Geborgensein bei Gott.)

2. — 39-től eltérően a 37. zs. nem az alanyi szenvedések árjából született meg, hanem benne egy élettapasztalatokkal teljes bölcs ember intelmeit találjuk, a bölcs mondások (mesâlîm) módjára összefoglalva. Alfabetikus zsoltár, mely tépelődés nélkül, széles, nyugodt mederben tölti ki nagyrészt régi mondások anyagával az alfabetum által felkínált bőséges teret.

Témája a földi igazságszolgáltatás hiányossága. A mindennapi élettapasztalat kirívó ellentétben van azzal, amivel eddig az atyák hagyományai nyugtatták meg a szenvedő embert.

Ez az élettapasztalat fejlett etikai érzékkel észreveszi először is a gonosz ármánykodók (ősze mezimmőth 7. v.), a gonosztévők (mereim, 'oszê'aulâ 1. v.J, a bűnösök (resa im) és az alázatosak 'anavlm 11. v.), az gazak ( saddlkim 12. v.), a jámborok (haszídím 28. v.) ellentétes csoportját.

S nagyon jellemző az akkori gazdasági, társadalmi és erkölcsi

1 ló ’eftah pî kî ’attâ 'aszíta (10. v.)

2 we 'attâ ma-tikwati tôhaltî 1' ka hí (8. v.)

A FÖLDI BAJ AZ ÓSZÖVETSÉGI EMBER VILÁGSZEMLÉLETÉBEN 23