Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)

Iványi János: A hatnapi teremtéstörténet. IV

AZ OKTATÁSÜGY A HÁBORÚ UTÁNI KONKORDÁTUMOKBAN 237 A román konkordátum 16. pontja kimondja, hogy a szemináriu­mok felett egyedül a püspök gyakorol joghatóságot, azonban tanárok csak román állampolgárok lehetnek, kivéve a Szentszék és a román kormány által közös egyetértéssel megállapított kivételeket.1 A szemináriumok tantervét az egyházi hatóság szabja meg, azon­ban a román nyelv és történelem tanítása kötelező. Ennek a két tárgy­nak a tantervét is a püspöki konferencia állapítja meg, még pedig az illetékes minisztériummal egyetértésben, azonban ügy, hogy «e két tárgy tanítása a teológiai tanulmányokat ne akadályozza s ezeknek az inté­zeteknek vallási jellegével összeférjen». Evégből (vagyis, hogy a román nyelv és történelem tanítása ne ártson az Egyház érdekeinek !), ezt a tantervet az illetékes minisztérium megvizsgálja. (Tipikus román okfej­tésre vall ez a szószerinti szövegben közölt rendelkezés, amely elöl­járóban minden jogot megad az Egyháznak, de végül még azt is az állam ellenőrzi, hogy a román nemzeti tárgyak tanítása összefér-e az Egyház rendeltetésével !).1 2 A porosz konkordátum 12. pontjának 2. §-a megkívánja, hogy a szemináriumokban a tanítás épúgy megfeleljen az egyházi előírásoknak, mint a német egyetemek teológiai oktatásának. A szemináriumok tan­tervét be kell mutatni a kultuszminiszternek (jóváhagyás kikötéséről azonban a konkordátumban nincs szó). Szemináriumi tanárokul csakis olyan lelkészek hívhatók meg, akik a német tudományos főiskolák köve­telményeinek megfelelő képesítéssel rendelkeznek.3 A német birodalmi konkordátum 20. pontja a papság kiképzésére nemcsak teológiai, hanem filozófiai főiskolák létesítésére is jogot ad az Egyháznak, amelyek kizárólag az egyházi hatóságtól függenek, feltéve, hogy nem követelnek segélyt az államtól. Szemináriumok és egyházi konviktusok létesítése, vezetése és kezelése — a köztörvények keretein belül — szintén kizárólag az Egyház joga. A konkordátum pótjegyző­könyve a katolikus főiskolákkal és gimnáziumokkal kapcsolatos kon- viktusokat adózási szempontból «jelentős egyházi intézményeknek és az egyházmegye alkotórészeinek» minősíti. Az osztrák konkordátum 5. pontja a papság kiképzésére egyformán feljogosítja az egyetemek teológiai fakultásait, valamint az illetékes egyházi tényezők által felállított teológiai tanintézeteket. A papneve­lésre szolgáló szemináriumok, konviktusok és hasonló egyházi intézetek 1 A szemináriumi tanárok hazai állampolgárságát előírja a bajor (13), a porosz (9), a badeni (7) és a német (14) konkordátum is. 2 A tantervnek a minisztériummal való közlését elrendeli még a porosz (12) és a német birodalmi (21) konkordátum is. 3 A konkordátumhoz csatolt pótjegyzőkönyv kimondja, hogy «megfelelő képesítés az akadémiai habilitációs dolgozattal egyenlő értékű tudományos munkával igazolható be. Ha ez a dolgozat különös tudományos értéket mutat, a teológiai promóció követelményétől el lehet tekinteni.»

Next

/
Thumbnails
Contents