Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Kecskés Pál: Erkölcs és gazdasági élet
214 KECSKÉS PÁL levelek nem a tőke és a munka szétválásában, vagy a piacnak az egész gazdasági folyamatot irányító hatásában látják a bajok forrását, hanem abban, hogy a természetük szerint egymásra utalt felek harca állandó feszültségben és bizonytalanságban tartja a gazdasági életet, hogy a korlátlanul, erkölcsi tekintet nélkül érvényesülő verseny megakadályozza a piac természetszerű funkcióját, a gazdasági közösség tagjai közti kiegyenlítő szerepének teljesítését. A pápai enciklikák az erkölcsi törvény sürgetésével nem akarnak egy kívül fekvő tényezőt erőszakolni a gazdasági életre, hanem tudatossá kívánják tenni a történetileg kialakult helyzetben teljesítendő erkölcsi feladatokat. Az objektív, metafizikai világrenden tájékozódó erkölcsi szemlélet abban az irányban fejleszti ki fogékonyságunkat, hogy képesek legyünk a különböző tevékenységi körökben felfogni a dolgok természetszerinti értelmét, célját s tevékenységünket állítsuk e célok teljesülésének szolgálatába. A létrend az örök Értelem terve és az emberi tevékenységnek az örök terv megvalósulását kell szolgálnia. Az ember ily erkölcsi szemponttól irányított tevékenysége tehát mindig építő, életigenlő, mert a lét lényegi rendeltetésének megfelelő kibontakozását segíti elő. Ezt az életigenlő, igazi kultúrát teremtő erkölcsi elvet szögezik le a Quadragesimo Anno következő sorai : «Az erkölcsi törvény kötelez mintket, hogy amint általában minden tevékenységünkben legfőbb és utolsó célunkat, úgy tevékenységünk egyes ágaiban az ezek számára a természettől vagy inkább a természet Alkotójától föl- ismerhetően megszabott külön célokat kövessük és ezeket helyes rendben a legfőbb célnak alárendeljük». Érvényes ez az elv a gazdasági életre is és érvényes a mai gazdasági rendszerre is. A mai, forgalmi gazdasági rendszerben a gazdasági tevékenység kétségtelenül erősen ható motívuma a nyereség, a haszonszerzés. Minthogy azonban a magángazdaság szerves része a nemzetgazdaságnak, az egyéni haszonszerzés nem állhat meg önálló mozzanatként, hanem a nemzetgazdasági célhoz kell igazodnia. A nyereség etikailag igazolt lesz, ha a közjó szolgálatára bocsátott életjavak ellenszolgáltatásaképen, azaz, ha nem öncél, hanem a hasznos szolgálat ellenértékeképen keletkezik. A gazdálkodás erénnyé is lehet, ha a közösségnek nyújtandó szolgálat gondolata irányítja.1 A termelés természetszerű közgazdasági rendeltetése alapján kialakítható a termelés etikája, mely a javak előállításánál a sorrendet a népközösség szükségletei sürgősségének helyes sorrendjéhez méri ; első helyre állítja a legszükségesebb és legelemibb javak kellő mennyiségű termelését, ezek után helyezi a hasznos és a kellemes, felhasználásuk céljában mindig erkölcsileg igazolható javak előállítását. Termelés és fogyasztás kölcsönös függőségének megfelelően a fogyasztásnál 1 Sum. Theol. II. II. q. 77. art. 4.
