Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Kecskés Pál: Erkölcs és gazdasági élet
ERKÖLCS ÉS GAZDASÁGI ÉLET 201 A. Smith igazodnak, az újkori természettudomány által alkotott természeti törvény fogalmához hajlítja az erkölcsi törvény fogalmát s az optimisztikusan megítélt ösztönös természet követésétől várja a Teremtő elrendezésének tulajdonított természeti összhang kialakulását. Ricardo már eltekint az erkölcsi összefüggésektől és a «homo oeconomicus» elvont fogalma alapján iparkodik a gazdálkodás immanens törvényeit megállapítani. Míg a történeti-etikai iskola (Sismondi, A. Müller, Schmoller) kitartott az erkölcsi szempont érvényesítése mellett, vele szemben a Menger-féle osztrák iskola, meg a Jevons—Walras-féle matematikai irány, legalább is az elmélet tisztaságának a biztosítása érdekében, a gazdálkodás erkölcsmentes vizsgálatát követelik. A közgazdaságtan módszerét s ezzel összefüggésben gazdaság és erkölcs viszonyának a kérdését újabban W.Sombart tette kritikus tanulmány tárgyává.1 Míg a korábbi izoláló módszer a gazdálkodás belső törvényszerűséggel szabályozott voltára hivatkozással utasította el az erkölcsi szempontokat, Sombart elsősorban a szellemtudományok részéről tiltakozik annak érvényesítése ellen. A módszer problémájának a tisztázására törekedve, mely a gazdaságtudományban ma époly élénk vita tárgya, mint a többi társadalomtudományban, Sombart a bármely kultúrterülettel szemben lehetséges háromféle, metafizikai, természet- tudományi és szellemtudományi állásfoglalás különbözősége szerint a nemzetgazdaságtannak is három irányát különbözteti meg, az ítélkező, a rendező és a megértő nemzetgazdaságtant. Habár ezek teljesen tisztán ritkán fordulnak elő, a hármas felosztás, Sombart szerint, híven visszatükrözi a vezető szempontokat. Az ítélkező nemzetgazdaságtan nem annyira azt akarja megállapítani, ami tényleg van, hanem azt, aminek lenni kell. Képviselői e tudományt normatív jellegűnek fogják fel, az ismeret céljául a helyes gazdasági rendet tekintik, t. i. azt, amely az élet értelmének, az ember és a társadalom céljának megfelel. Ennek az iránynak a keretében Sombart három csoportot különböztet meg, a skolasztikusokat, akikhez sorolja Spannt is, a természeti összhang elvét valló harmonisztikusokat és az ismeretelméleti racionalizmus alapján állókat. Ez az irány, Sombart megítélése szerint, a közgazdaságtant etikai tudománynak tekinti, kellőségi normáknak rendeli alá. Azonban ezzel a módszerrel a gazdasági életet a maga körén kívül fekvő idegen normától hozza függésbe. A hangoztatott «helyes» gazdálkodás szabályát a világnézeti alapokra épített célok, értékek határozzák meg. Már pedig tapasztalati tudományban, amilyen a közgazdaságtan is, értékítélet nem állítható fel. A tér és idő keretében lefolyó történeti tény nem lehet az alapja a kellőségnek, eszményeinket a reális valóságtól függetlenül állítjuk fel. 1 Die drei Nationalökonomien. München—Leipzig, 1930.
