Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Schütz Antal: Miért nem adja meg a keresztség az eredeti épséget?
KERESZTSÉO ÉS ÉPSÉG 17 dás után az «igazak» Krisztussal ezer évig uralkodnak a földön, teljesen az evangélium szerint alakuló történelmi és társadalmi keretben, szenvedések, harcok, szorongattatások, Ínségek nélkül. Ezt a kiliazmust azonban a következetes keresztény teológiai tudat mindig elutasította, az Egyház soha nem helyeselte, a Szentírás nem támogatja.1 Tehát nyilvánvaló, hogy Isten üdvtörténeti tervében benne van az a gondolat, hogy az ősállapot megszűnése után a paradicsomszerű állapot semmiféle változatban ne valósuljon meg többé a történelem folyamán. De akkor jelentkezik a következő kérdés : Miért nem akarja Isten többé a paradicsomi állapotot ? Erre a kérdésre a teljes feleletet csak logikai részlet-feleleteken lehet megadni. Az első ilyen integrális felelet : Mert Isten alapvetően akarja a szabad teremtmény számára és kíséretképen az egész teremtés számára a zarándokállapotot, és ezt hasonlíthatatlanul hatásosabban nyomatékozza a jelenlegi, mint egy tőle lényegesen eltérő paradicsomszerű üdvrend. Isten alapvetően akarja a zarándokállapotot, vagyis azt az állapotot, melyben a szabad teremtménynek kemény próbaállásban kell beválni, melyben a maga benső ellenmondásainak zivatarain, szenvedelmeinek éjtszakáján, a világ csábításain és az önistenítés kockázatain át kell felküszködnie a szuverén Isten föltétien megváltására és hódolatára. Hogy ebben az érésben és beválásban folyton új meg új színekben lángol föl Isten teremtői embereszméje, más lapra tartozik.1 2 Itt az dönt, hogy Istennek elgondolásában a végállapot, a status comprehensorum nem kizárólagos érték, hanem épúgy Isten elgondolása és akarata a véghez vezető út is. Isten akarja a szabad teremtmény számára az örök boldogságot, de mint «vég»-et, mint próba és beválás gyümölcsét ; s ép ezért akarja, nem egyszerűen mint elkerülhetetlen eszközt a cél érdekében, hanem teljes önértékűsége alapján, ezt az utat, a próba, beválás, érdemszerzés útját és állapotát is. Istennek volt hatalma az angyalokat és embereket minden próba és beválás nélkül egyszerűen az örök boldogság állapotában létrehívni. S ha ezt nem tette, hanem ellenkezőleg a status comprehensorum-nak elébe tette mint egyetemes utat a status viatorum-ot, abból elutasíthatatlanul következik, hogy az ő értékelésében nemcsak a vég, hanem az út is teljes értékű kategória. Istennek teljes akarata, a «voluntas beneplaciti», meg is valósul minden mozzanatában ; ha ő csak a véget akarta volna, azt meg is tudta volna valósítani az út nélkül. Ha mégis készített utat is, ez annak a bizonysága, hogy az utat is akarta, pontosan úgy, amint megvalósult. A próba, átmenet, beválás jellege és lehetősége hasonlíthatatlanul jellegzetesebben és hathatósabban van nyomatékozva egy nem paradicsomszerű világban, mint a paradicsomi állapotban ; annyira, hogy nagy 1 Lásd Dogmatika II 504 kk. 2 Lásd Isten a történelemben 4. ért. Theologia. 2
