Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Schütz Antal: Miért nem adja meg a keresztség az eredeti épséget?
14 SCHUTZ ANTAL zatoknak. Van olyan — nyilván ilyen volt a szentírási paradicsom —, mely természet-megdicsőítő csodák nélkül nem valósul meg. De a paradicsomi állapotnak logikája itt is ez : a szellem felsőbbsége a testtel szemben. Az épség kiváltsága esetében a szellemnek ez a hódító útja elindul ott, ahol leginkább van fölhíva megmutatni felsőbbségét, ahol szubstanciás egységben találkozik az anyaggal és természettel, az ember test-lelki egységében. De ha ez a felsőbbség ott biztosítva van és elérte a megfelelő hatékonysági fokot (s ezt mondja ki az épség mint kiváltság), akkor kiterjeszti uralmát, mint az okos hódító, aki először otthon teremt rendet, azután fokonként meghódítja a szomszéd tartományokat, majd gyarmatokat szerez : az épség által otthon vezérszerepre jutott szellem először magábaszervezi az emberi társadalmat, azután kitérjeszkedik a természetre, elsősorban az állatokra — szabad itt mint analógiákra sok szentnek állatbékítő erejére, sőt az állatidomítókra is gondolni ; végül pacifikálja az egész anyagi természetet — technikai kultúránkon a kain- bélyegen keresztül is világít, akármilyen halványan, ez a paradicsomi reminiszcencia. így az épség keresztségi közvetítése immanens logikával kidolgozza és biztosítja mindazokat a mozzanatokat, melyek a paradicsomi állapotnak természetkívüli jellemzékei. De ezzel már adva van, hogy ezt az állapotot lépésről-lépésre meg lehet valósítani nem törvényhozás, szociális munka, intézmények útján, fáradságos és kétes eredményű nevelő tevékenységgel, hanem merőben egy szentségnek kiszolgáltatásával, melyre a kisdedek is fogékonyak, melyhez tehát nem kell egyéni közreműködés, mely ex opere operato hozza létre hatásait, a föltevéses épséget is. Ha t. i. a keresztségnek megvolna az a hatása, valószínű, hogy kevesen emelnének óvást az ellen, hogy legalább a gyermekeik részesüljenek nagyon is szembetűnő áldásaiban ; amint akárhány istentelen ember a gyermekeinek ma is vallási nevelést kíván. Tehát elkövetkeznék az idő, mikor minden megszületett gyermeket megkeresztelnének, és előállna egy helyzet, mely hasonló ahhoz, amely Ádám beválása esetében valósult volna meg : minden ember egyéni hozzájárulás nélkül épségben és kegyelemben kezdené földi útját. A különbség mindössze az volna, hogy az ősállapotban azok a kiváltságok a születéssel jártak volna, itt az újjászületés adná meg, melyet számbavehető időnek sem kellene elválasztani a születéstől. Ez az állapot lehetséges nemcsak abban az értelemben, hogy logikai ellenmondás nélkül elgondolható, hanem abban a szűkebb értelemben is, hogy a jelen teremtési és üdvrend törvényszerűségeinek és lét-analógiáinak vonalába esik. Hisz nem tételez föl egyebet, mint a természetkívüli adományoknak a kegyelemtől való elválaszthatóságát és a természetkívüli kiváltságokon belül az épségnek a többitől való elválaszthatóságát. S láttuk, ezt a föltételt elfogadja valamennyi teológiai iskola, akármennyire szétágazóak is a konstruktiv elméleteik.
