Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Ivánka Endre: Mózes a középkori misztikusok és az ókori filozófusok megítélésében
154 IVÁNKA ENDRE kozmikus erőkben nyilvánul meg úgy, mint az élőlény lelke a test mozgásaiban.1 Ha tehát a kozmikus erők, melyekben a kozmosz isteni életprincipiuma megnyilvánul, közvetlenül érintik az ilyen hatások számára fogékony lelket, akkor ez a lélek magával az Istenséggel érintkezik, megfelelően a lélek és az Istenség között fennálló ősrokonságnak.1 2 Innen származik — Poseidonios szerint — a jóslás. Mert a jóslás — szerinte — nem a babonás és együgyű ember hiszékenységével visszaélő csalás, amint ezt a felvilágosodottságára büszke civilizált ember hajlandó hinni. Poseidonios szerint a primitív népek jóslástudománya és annak eljárásai egy ősi világszemléletnek és a természet mélyreható megismerésének a nyomai és maradványai, melyek, ha hiányzik is belőlük a tudományos tudatosság, mégis annál tökéletesebbek azért, mert a természetes erők ösztönszerű és intuitiv megismeréséből származnak. Amit a tudomány kívülről kutat, belső kapcsolatokra következtetve a természet tüneteiben külsőleg észlelhető ösz- szefüggésekből, azt a primitív ember mágikus természettudománya belülről éli át, közvetlenül belekapcsolódva azokba a kozmikus erőkbe, melyeknek a külső hatásait tudja csak megfigyelni a tudomány. A tudománynak nincs joga lenézni a legősibb emberi tudásnak ezen tiszteletreméltó emlékeit, inkább minden erejét arra kellene fordítania, hogy ezeket összegyűjtse és a noha talán idegenszerű formában, de mégis bennük rejlő igazságot maga is figyelembe vegye. Mert ha a részletek tudásában nem is, de a lényegben ez az ősi tudomány mégis közelebb jutott minden tudomány céljához, a kozmikus egység minél tökéletesebb megértéséhez, a kozmosz isteni életprincipiumának megismeréséhez ; mert azt az egységet, melyet a tudomány a külsőleg megismerhető tényekből következtetve felépít, ő maga átélte és in- tutiv módon megérezte. És közelebb jutott ennélfogva a boldogsághoz is. Mert az, Poseidonios tanítása szerint, nem áll másban, mint abban, hogy az ember a kozmosz isteni rendjét szemlélje és azon maga is közreműködjék.3 Itt is helyesnek bizonyul az a Poseidoniosi alapgondolat, melyet Cicero röviden úgy fejez ki : Antiquitas proxime accedit ad deos (de leg. 11. 11, 21). És ugyanez áll az őskor és a primitív népek intézményeiről, 1 Nam si omne animal, ut vult, ita utitur motu sui corporis, prono, obliquo, supino, membraque quocumque vult flectit, contorquet, porrigit, contrahit, eaque ante efficit paene quam cogitat, quanto id deo est facilius cuius numini parent omnia? (Cicero de div. I. 53, 120. Poseidonios jtspl pavxtxfjs c. műve nyomán.) 2 A natura deorum haustos animos et libatos habemus ; cumque omnia completa et referta sint aeterno sensu et mente divina, necesse est cognatione divinorum animorum animos humanos commoveri (Cicero de div. I. 49, 110.). 3 tő 3-scopoùvxa if]V xröv 8Xa>v àÀfjO-Eiav v.od xá£tv xai ao'fxaxaaxeuâÇovxa aùxtjv vtaxà xà Suvaxóv. Clem. Alex. Strom. II.
