Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Kontor Lajos: Az egyházi javadalombetöltés szabályozása a háború utáni konkordátumokban
AZ EGYHÁZI JAVADALOMBETÖLTÉS SZABÁLYOZÁSA 143 felváltva a káptalan meghallgatásával, illetőleg beleegyezésével — a püspök tölti be.1 A porosz konkordátum 9. pontjának 3. §-a szerint két héttel a kanonokok (és a szemináriumi tanárok) kinevezése előtt közölni kell a kinevezendők személyi adatait az állami hatósággal, annak megálla- píthatása céljából, hogy a jelöltek megfelelnek-e állampolgárság és képzettség tekintetében a feltételeknek. A konkordátumhoz csatolt pót jegyzőkönyv szerint ezt a közlést nem követheti az állam részéről vétójog alkalmazása. Hasonló közlést kell tenni, ha az egyházmegye élére adminisztrátort neveznek ki, avagy címzetes püspök vagy vikárius kinevezéséről van szó. (Mindezt határidő megszabása nélkül kimondja a badeni konkordátum 7. pontjának 2. §-a is.) A badeni konkordátum 2. pontjának 5—7. §-ai szerint a káptalani méltóságokat a Szentszék adományozza, mégpedig egyik esetben az érseknek a káptalannal egyetértésben tett javaslatára, másik esetben pedig a káptalannak az érsek hozzájárulásával tett előterjesztésére. A kanonoki stallumok betöltésének a joga az érseket illeti, aki felváltva az egyik esetben köteles a káptalant meghallgatni, a következő esetben pedig beleegyezését kikérni. (Az első esetben a káptalan véleménye az érseket nem köti.) A káptalani hozzájárulás elhatározásánál négy tiszteletbeli kanonok is szavazhat, akiket az előbbi alternativa szerint a 1 Ez a rendelkezés több jogot biztosít a káptalannak, mint amennyit a Codex előír. A Codex ugyanis csupán a káptalan meghallgatását írja elő, ami nem jelenti annak kötelező honorálását, de a konkordátum minden második esetben megköveteli a káptalan beleegyezésének a figyelembevételét, ami jelentős privilégium a káptalan javára és a püspök terhére. Ez a rendelkezés a tiszteletbeli kanonokságok adományozása esetére is érvényes. A porosz konkordátum rendelkezései is némileg a régi jogra támaszkodnak. Az 1821-ben kiadott «De salute animarum» kezdetű bullában a pápa magának tartotta fent a legnagyobb méltóság és páratlan hónapokban a kanonokságok adományozását, egyéb esetekben azonban a betöltési jogot a püspöknek és a káptalannak engedte át. Az 1824-ben kiadott «Impensa Romanorum PontU ficum» kezdetű bulla pedig — mely Hannoverre vonatkozott — úgy intézkedett, hogy az üresedéstől számított hat hét alatt, felváltva a püspök vagy a káptalan négy jelöltet terjesszen a király elé. Ha a nevezettek közül valamelyik ellen a királynak kifogása volt, azt mellőzték s a püspök a nemkifogásolt jelűitek közül nevezett ki, illetőleg — ha a sor a káptalanon volt — a nemkifogásoltak közül prezentált egyet négy héten belül kanonoki kinevezésre a püspöknek. Némely egyházmegyében a porosz királyt megillette az a privilégium, hogy az ú. n. pápai hónapokban (amelyik hónapokban a pápa magának tartotta fent a kinevezést) jelöltet ajánlhasson a pápának. Az új konkordátum ezeknek a privilágiumoknak a káptalant illető alakjait nagyjában meghagyta, a Szentszék azonban nem tartotta fenn magának az azelőtt gyakorolt kinevezési jogot, hanem azt a megyéspüspöknek engedte át, s nem hagyta érvényben az államfő jogosítványait sem.
