Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Ibrányi Ferenc: A kamatkérdés erkölcstudományi problematikája
126 IBRÁNYI FERENC tartalmában és elvont lényegében egy magas fejlettségű gazdasági szisztémának tartják. A másik oldalon találjuk a közvélemény tapsától kísért tudományos, vagy legalább is elméleti pénztőkeellenes gazdasági elgondolást. Az Egyházat támadják azért is, hogy a kamatot tiltotta, azért is, hogy megengedte. Az antikapitalista irány sokszor a munka értékének hangoztatása mellett magára ölti az erkölcsbíró imponáló tógáját. Nem csoda, ha a keresztény erkölcs nevében elmondott, sokat markoló, a tömeg és fiatalság lelkében könnyen gyökeret verő felelőtlen propaganda-beszédek ma sokakban éppen azt a felfogást ébresztik, hogy a katolikus erkölcsi világnézettel összefügg, hogy a tőkés gazdasági renddel szemben nemcsak tartózkodó, hanem ellenséges magatartást tanúsítsanak és hogy a katolikus erkölcs nevében kötelességük egy olyan új gazdasági berendezkedésen dolgozni, amely a pénztőkét, főképp a nagybankok tőkéjét kiradírozza nemcsak a szótárból, hanem főleg az életből és a safekből. Az említett ellentét-párok és a modern eszmei irányok az érdeklődés reflektorral megvilágított középpontjába állítják a kamatkérdés erkölcstudományi megoldását. Voltaképen az erkölcstudomány porondján fog eldőlni, hogy a katolikus erkölcsi világnézet milyen alapvető állásfoglalást kíván legalább indirekte azzal szemben, amit kapitalista gazdasági rendnek nevezünk. A katolikus moralista előnyben van a régi teológussal és a merőben világi tudóssal szemben, amennyiben ma biztos fogódzópontja van az Egyház kánoni előírásában (1543. kánon). Csak az a tudományos kamatmegoldás lesz helyes, amely a kánoni előírásnak olyan megalapozást és távolabbi magyarázatot ad, melynek folytán az Egyház szentségén sérelem nem esik. A kinyilatkoztatásnak az Egyház kezébe letett, hittitokban kigyulló felsőbbrendű világossága leárad a gyakorlati intézkedésekre is abban az értelemben, hogy amit az Egyház, mint cselekvési szabályt, egyetemesen előír, az nem lehet erkölcstelen. A továbbiakban azt nézzük, hogy a katolikus erkölcstudomány a kamatkérdésnek milyen megoldási módjait adta. Az egyes megoldási módokat kritikai vizsgálat tárgyává tesszük és dönteni akarunk arról, hogy a megoldás mennyiben helytálló, vagy mennyiben sántít. A végén megállapítjuk, hogy a kérdés el van-e véglegesen intézve, vagy még mindig nyitva van-e, és ha még nyitva van, az erkölcstudományi megoldás fejlődésének alapján milyen irányban kell a végleges megoldást keresni. Csak a 19. század második felétől kezdődőleg vesszük figyelembe az erkölcstudományi megoldási kísérleteket, nem mintha Antonius, Guido de Bello Regaldo, Almainus, Ledesma, Dom. Soto, Banez, Pedro de Tapia, Toletus, Gregorius de Valentia, Lessius, de Lugo, Eck (a Fugge- rek lelki tanácsadója), Concina (XIV. Benedek pápa adlatusa), Tanner, Haunold, Pichler stb. kamatfelfogása nem volna történetileg rendkívül érdekes, hanem mert egyrészt a «non sunt inquietandi» kimondása újabb
