Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Rónay György: Pázmány Péter
SZEMLE: Egy új katolikus zsoltárkommentárhoz. Az evangéliumtól eltekintve, nincs az emberiségnek könyve, mely művelődéstörténeti és vallási jelentőség szempontjából a zsoltárkönnyvel mérkőzhetnék. A zsoltárok az ókori előázsiai irodalomnak legértékesebb gyöngyei, melyek mind eszmei, mind formai, mind pedig tartalmuk változatossága tekintetében messze fölötte állnak Egyiptom, Babilónia és Asszíria eddig ismert hasonló tárgyú irodalmi termékeinek, sőt némelyikük méltán sorozható ama legnemesebb gyümölcsök közé, melyek az emberi lélek termékeny fájáról valaha is leszakadtak. Irodalomtörténeti jelentőségüknél azonban jóval nagyobbra nőtt értékük és szerepük az üdvösség történetében. Mennyivel szegényebb, hézagosabb, homályosabb volna a kép az ószövetségi ember lelkületéről, ha a megváltásra áhítozó ember vágyát, reményét, imádását, hódolatát a zsoltárkönyv gazdag változatosságában és formai szépségben meg nem örökítette volna számunkra ! A zsoltárok rögzítették meg ama lelki villanásokat, melyek a törvény, a prófétai utasító és eligazító szó, valamint a történetben megnyilvánuló isteni gondviselés meglátása csiholt ki az ószövetségi ember leikéből. A zsoltár az ószövetségi lélek reagálása a kinyilatkoztató isteni szóra. Ez a termékeny szó emberi lélekbe ütődött, ezért igen természetes, hogy megnyilatkozásában általános emberi hangokat ütött meg a szóra reagáló lélek, hangokat, melyeket évezredeken át magáénak vallott az emberiség, hangokat, melyeken ma is szíves-örömest önti ki szíve keserűségét és bánatát, örömét és ujjongását, óhaját és kérését, hódolatát és háláját, egyszóval lelki életének ezerrétű hullámzását. Az ószövetségi egyház azzal fejezte ki nagy megbecsülését a zsoltárok iránt, hogy éneklésüket templomi és zsinagógái szertatássá avatta. A Megváltó, aki a törvény alattvalója lett, hogy «azokat, kik a törvény alatt voltak, megváltsa» (Gál. 4, 4 sk.), hűen követte az ószövetség szent hagyományait a zsoltáréneklésben is. Az utolsó vacsorán, a pászka-báránylakomán, a parancsolt zsoltárokat énekelte apostolaival együtt. (Mt. 26, 30.) A keresztfán ősi zsoltárhangján hangzott el ajkáról a fájdalmas panasz : «Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem !» [Zs. 21 (22), 2 ; Mt. 27, 46.] Az Üdvözítő nyomában haladt az újszövetségi egyház akkor, amikor a sugalmazott zsoltárokat legszentebb szertartásaiban énekelte és imádkozta. A Missaléban az introitus, a graduale, az offertorium és a communio igen gyakran a zsoltárok nyelvén fejezi ki az ünnep alapgondolatát és hangulatát. A papi
