Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Rónay György: Pázmány Péter
EGY ÚJ KATOLIKUS ZSOLTÁRKOMMENTÁRHOZ 271 zsolozsmában pedig kötelezőleg írta elő papjai és szerzetesei számára a zsoltárok elmondását. A zsoltárok szellemébe való behatolás tehát — úgy mondhatnám — a papoknak életszükséglet, a világi hívek számára pedig gazdag lelki élmények és okulások forrása. Hogy ez a tudat elevenen él az egyháziak lelkében, misem bizonyítja jobban, mint az a gyakori panasz, hogy liturgikus könyveink zsoltárszövege nem egy helyen érthetetlen és a gondolat, melyet a szent szerző zsoltárában kifejezett, sokszor hét pecséttel lezárt titok még azok előtt is, akik joggal dicsekedhetnek a latin nyelvben való jártasságukkal. Hányszor ostromoltak már engem is azzal a kérdéssel, hogy mikor fog az egyház olyan zsoltárszöveget kezünkbe adni, mely ízes és könnyen emészthető tápláléka lesz a gondolatra éhes emberi léleknek? Mi tagadás benne : a panasz jogos. Vád azonban sem az egyházat, sem a tudományt nem érheti. A szentírástudomány megfeszített erővel dolgozik a gátlások eltakarításán. A nehézségek azonban felmérhetetlenek. Főleg két oldalról jönnek : a szöveg és az értelmezés területéről. I. A zsoltárok szövege. A Zsoltárok a Kr. e. III—II. században áttörték a héber nyelvterület szűkre szabott korlátáit azzal, hogy héberből lefordították őket görög nyelvre. Ezzel hozzáférhetővé lettek a hellenisztikus kultúrterület számára. A nyugateurópai műveltség felépítéséhez azonban nem görög, hanem latinnyelvű alakjukban segítettek hozzá és ezen a nyelven — legalábbis hivatalos szövegeiben — mind a mai napig olvassa őket a nyugati egyház. A szövegnek mind a három fokon megvannak a maga problémái. 1. Héber szöveg. Akárhányszor halljuk be nem avatottak részéről: ha a latin szöveg sok helyütt homályos és gondolatközvetítésre nem mindenütt alkalmas, vegyük hát elő a hébert és annak segítségével iparkodjunk az érthetetlen textusok értelmébe behatolni ! Ez nem is volna túlnehéz feladat és hihetőleg már réges-régen el is végezték volna, talán már a reneszánsz korban, amikor a héber szöveg nagy becsületre vergődött — ha ez a héber szöveg épen és sértetlenül érkezett volna reánk úgy, amint az a sugalmazott szerző kezéből eredetileg kikerült. Habent autem sua fata non solum libelli, sed etiam textus A zsoltárok héber szövege, mint az ószöv. protokanonikus könyveké egyáltalában, a rabbinisztikus hagyományokat megrögzítő szövegalakban (Kr. u. VI—VIII. század) maradt reánk, mely hosszú utat járva az emberi végesség és gyarlóság bélyegét kénytelen lépten-nyomon magán hordozni, oly annyira, hogy egy-egy zsoltár [pl. 57 (58) ; 67 (68) és mások] héber szövegalakja már akkor, amikor a hellenisztikus műveltségű zsidók az első fordítást készítették róla (Kr. e. III—II. század), annyira romlott volt, hogy mind a mai napig minden megnyugtató helyreállítási kísérletnek diadalmasan ellenáll. A szövegromlások okairól bővebben nem kell szólanom. Minden szentírási bevezető felsorolja őket. (A zsoltárok szövegéről 1. H. Herkenne, Das Buch der Psalmen. 1936. 24. sk. o.) Csak annyit említek meg, hogy nemcsak a másolás, a diktálás okozta betű-, avagy szóelírások lettek akárhányszor a szövegromlás egész sorozatának szülőanyjává, hanem igen gyakran beleékelődtek idővel a szövegbe a sorok közé avagy a lap oldalára írt magyarázó jegyzetek, rokon
