Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Szijártó Nándor: Egy középkori misekönyvünk. II.
EGY KÖZÉPKORI MISEKÖNYVÜNK 163 mise epiklézist nem ismer, ez keleti elem, bár köztudomású, hogy sok liturgikus a «Veni sanctificator»-ban is epiklézist vél felfedezni.1 Igaz, a keleti egyház epikléziseinek szövege más, mint fenti szövegünk, de az értelem ugyanaz ; különbség még abban van, hogy amíg a keleti epiklé- zisek a mai értelemben vett konszekrációt előzik meg közvetlenül, addig a pécsi epiklézis az offertoriumban foglal helyet. 5. Az ostya felajánlása : «Suscipe sancte pater». 6. Egy szentírási vers, melyet a felajánlott ostyának a korporáléra való helyezése közben mondottak : «Oblatus est, quia ipse voluit, et peccata nostra ipse portauit».1 7. Csak most következik a kehely felajánlása az Offerimus ima kíséretében. 8. In spiritu, Veni sanctificator, Per intercessionem, Incensum istud, Dirigatur, Accendat. 9. A kézmosást egy szóval sem említi a rubrika, a Lavabo is teljesen hiányzik. 10. Suscipe sca Trinitas. 11. Ismét újabb áldás a kenyér és bor fölött e szavakkal : «In noie dni nri iesu xpi sit signa-ftum et bene-fdictum hoc sanctum sacrificium». Csak most következik az oltár- csókolás és az 12. Orate fratres, de ez is bővített szöveggel: «Orate fratres et sorores pro me peccatore ad dnum deum patrem oipotentem: ut. . . fiat ante conspectum suum. Per dominum». Prefáció-szöveget tizenhármat ismer misekönyvünk. Néhány szó eltéréssel, szövegük egyezik az V. Pius-féle római misekönyvével. Dallamuk azonban, melyet mindenütt az ú. n. neumák jeleznek, sokkal élénkebb, fordulatosabb. A neumákról külön kívánok megemlékezni. A szentmise kánonjában és az áldozást körülvevő szertartásokban is vannak eltérések. Ilyen mindjárt a kánon elején a Te igitur-ban a pápa és püspök után a királyról való megemlékezés, amelyet rubrikailag ír elő a szöveg közé nyomtatott e szókkal: «et rege nostro N.» Nálunk Magyar- országon ősrégi szokás volt a szentmisében a királyról megemlékezni.1 2 E szokást később XIII. Kelemen pápa is elismerte Flagitavit kezdetű rendeletével, amely Mária Terézia szorgalmazására jelent meg 1761 május 5-én. A rendelet kiköti, hogy ez a kegy csupán a Habsburgok törvényes fi- vagy nőági utódaira vonatkozik, köztük is azokra, akiket az ősi szertartások betartásával kentek, ill. koronáztak királlyá. Kiterjeszti az engedélyt nemcsak Magyar- és Csehország területére, hanem a Habsburgok összes provinciáira. A megemlékezés csak e szókkal történhetik : «et rege nostro N.», ha férfi, vagy «et regina nostra N.», ha nő ; a hitvest nem szabad említeni. E megemlékezés XIII. Kelemen szerint azonban nem kötelező, hanem pápai kegy, amit a brève szavai is kifejeznek : concedimus et indulgemus. Viszont IX. Pius 1860 február 1 Az Oblatus-vers alkalmazása, valamint a «benedictio et consecratio» és a lépcsó'ima után való «Deus propitius esto» imádság minden valószínűség szerint középkori eredetű. A római Ordók ezekről mitsem tudnak. Úgy kell ezeket tekintetni, mint a középkor trópusait és szekvenciáit, melyekkel a vallásos áhitat díszíteni, élénkíteni akarta az ősi liturgiát. 2 V. ö. Mihályfi, 484. 11
