Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Szijártó Nándor: Egy középkori misekönyvünk. II.
164 SZÍJÁRTÓ NÁNDOR 10-én kelt rendelete már előírja, hogy az osztrák-magyar monarchia területén a latin szertartású papok mindig megemlékezzenek az uralkodóról ilyen formulával : «et pro imperatore nostro N.», ill. «et pro rege nostro N». De a kánon szövegébe a megemlékezés formuláját benyomtatni IX. Pius rendelete értelmében sem szabad. A Communicantes csak hat változatú, a római a nagycsütörtöki változattal gazdagabb. A Hanc igitur-t a pécsi liturgiában meghajolva1 kellett mondani, míg a rómaiban egyenes testtartással mondjuk. Mihályfi- nak energiával képviselt nézetét1 2 tehát a pécsi rubrika is igazolja. Szerinte a Hanc igitur kézrátétele ószövetségi áldozati reminiszcencia. Így de Waal föltevése, mely szerint a Hanc igitur kézrátétele még azon időkből származik, mikor az összes papok együtt miséztek a püspökkel és vele együtt tartották kezüket az áldozati anyag fölött a Szentlélek leesdésére (èmxXrjaiç), semmikép sem tartható, hisz a kézrátétel szertartása — misekönyvünk tanúsága szerint is — a XV. század előtt ismeretlen. Ezt az imát a dömések és karthauziak ma is felemelt kézzel végzik. A pécsi liturgia itt ismét egyszerűbb a rómainál, mert a Hanc igitur-nak csak két változatát ismeri, míg a rómaiban még nagycsütörtöknek és húsvétnak is külön változata van. A Gelasianum bővelkedik leginkább Hanc igitur-formulákban, ahol még 38 változata található. A konszekráció szövegében a római és pécsi szöveg között hajszálnyi eltérés sincsen. Azonban a szent test konszekrációja utáni rubrika csak az úrfölmutatást írja elő ; sem előtte, sem utána térdhajtás nem volt. Ez csak a XVI. század második felében jött szokásba.3 Ugyanez a rubrika a pallát is korporálénak nevezi. T. i. a középkorban pallának is korporálét használtak. A coyacai zsinat (1050) is két korporáléról beszél rendelkezéseinek 3-ik fejezetében : «subtus calicem et desuper». E szokás a XIII. században egész általános. III. Ince szerint is «duplex est palla, quae dicitur corporale, una, quam diaconus super altare totam extendit, altera quam super calicem plicatam ponit».4 Az anamnesishez (= Unde et memores) azt az előírást adja, hogy végzése alatt a szokottnál jobban terjessze szét a pap karjait és pedig oly módon, hogy testével együtt a nép felől nézve keresztalakot mutasson («extendat brachia plus solito in modum crucis»), A kánon szövege között álló rubrika, amint látható, magában véve ugyan elég tömör, de ezt az értelmezést az általános rubrikák is megerősítik következő 1 Micrologus is a pécsi előírást tartotta kötelezőnek : «Cum dicimus : Hanc igitur oblationem, usque ad altare inclinamur». De eccl. obs. c. 14. MPL. CLI. 986. Hasonlóképen Amalarius : Hic inclinat se usque ad altare dicens: Hanc igitur etc. Eclogae de off. Missae. MPL. CV. 1331. 2 V. ö. Mihályfi f. i. h. 486. 3 Mihályfi, 488. 4 Innocentius 111. : De sacro altaris mysterio liber II. c. 56. MPL. CCXVIII. 832. Hasonlókép Durandus.
