Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Ivánka Endre: A nestorianizmus és a monophysitizmus szellemtörténeti háttere. I
A NESTORIANIZMUS ÉS A MONOPHYSITIZMUS 41 mert az isteninek az emberben való jelenlétének más formája nincs. (Jellemzően aristotelikus az a feltevés is, hogy az ember és az Isten egyesülése Krisztusban csak az Isten jelenlétének egy logikailag megérthető formája lehet.) Látjuk tehát, hogy az aristotelikus alapfelfogás következetesen a nestorianizmushoz vezet. d) Az aristotelizmus Antiochidban. Most már csak azt a kérdést kell eldöntenünk, hogy az antiochiai keresztény iskola azért tette-e filozófiai alapjává az aristotelikus bölcsészetet, mert az megfelelt annak a gondolkodásmódnak és szellemnek, mely már az aristotelizmus befogadása előtt is uralkodott benne — vagy pedig onnan kapta-e az antiochiai keresztény iskola sajátságos jellegét, mely őt például az alexandriai iskolától megkülönbözteti, hogy aristo- telizmusával egy régebbi antiochiai hagyományt folytat, és egy már előtte meglevő filozófiai irányt a kereszténységre alkalmaz. Sem Szent Ignatius vértanú levelei, sem az a körülmény, hogy a régi antiochiai kereszténységből főleg gnostikus hérezisek fakadnak, nem mutat az előbbi lehetőségre. Harnack helyes megállapítása szerint Chrysostomus Szent János gondolatvilágában éppen az Szent Ignatiustól származó antiochiai egyházi hagyomány, ami nem a Lucianus-féle exegéta- és theologus-iskolából származik : «ein gewißer kultisch-mystischer Zug (er hat mit der philosophischen Mystik kaum etwas gemeinsam.)» Ezzel szemben a Lucianus-féle irányt «rationalistisch-wissenschaftlich»-nak minősíti. (Mission... II. 139.) Jellemző másrészt az is, hogy az első, akinél a nestorianus gondolkodás kialakulását megfigyelhetjük, samo- satai Pál, az akkori egyház legvilágiasabb püspökeinek egyike volt, aki püspöksége mellett világi hivatalt is viselt. (Eusebius h. e. VII. 30.) és püspöki szónoklatait rhetorikus díszbeszédekként fogta fel. (U. o.) Úgy látszik tehát, hogy az aristotelizmust az antiochiai görögség magával hozta a kereszténységbe mint a műveltségében már a christianizálás előtt is uralkodó szellemi irányzatot. Ez a feltevés bizonyossá válik akkor, ha ki tudjuk mutatni, hogy az aristotelikus bölcsészet már a kereszténység előtt is otthonos volt Antiochiában. Közvetlenül ezt azért nem bizonyíthatjuk, mert Antiochiában a keresztény idők előtt szervezett filozófiai iskola egyáltalában nem volt, sőt még olyan irodalom sem, melyből az ott uralkodó filozófiai irányzatra következtethetnénk. A kedvező gazdasági viszonyokban gyorsan felvirágzó görög kereskedő- és katonavárosnak nem volt sajátságos szellemi kultúrája. «Eine Großstadt ohne eigenwüchsige Kultur wie New-York» mondja róla Harnack. (Mission ... II. 124.) De a politikailag Antiochiához tartozó kisebb szellemi gócpontokban, melyek filozófiai és tudományos élete csak lassanként húzódott be a fővárosba, már régóta uralkodott az aristotelizmus, és ugyanez áll arról a városról is, mely
