Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Ivánka Endre: A nestorianizmus és a monophysitizmus szellemtörténeti háttere. I
A NESTORIANIZMUS ÉS A MONOPHYSITIZMUS 39 c) Nestorianizmus és aristotelizmus. Ha ily módon a nestorianizmus az antiochiai görögség hérezisének bizonyult, akkor e herezis forrását már csak az antiochiai görögség szellemében és gondolatvilágában kereshetjük; és ha így tesszük fel a kérdést, akkor már sejthetjük is a megoldását : a nestorianizmus forrása az antiochiai görögségben uralkodó aristotelizmus volt. Hogy az antiochiai keresztény iskola már Lucianus óta is aristotelikus irányú, az ismert tény ; úgyszintén az, hogy a szírekhez a nestorianizmus együtt az aristotelizmussal szivárgott át : Ibas, Theodorus Mopsuestenus műveinek a fordítója, Aristoteles műveit is fordította szír nyelvre. (Bardenhewer. IV. 411.) És hogy milyen belső kapcsolatban állnak a nestorianizmus alapgondolatai az aristotelizmussal, azt mutatja Theodorus Mopsuestenusnak fent vázolt tanítása. A középkori filozófia hatása alatt hozzászoktunk Aristoteles filozófiájának egy olyan értelmezéséhez, mely azt erősen platonikus elemekkel kombinálja. Ez különben azt bizonyítja, hogy milyen egységes és zárt szisztéma az a szinthe- zis, melyet a középkor filozófiája az aristotelizmusból és a platonizmusból alkotott. A középkor maga azonban még tudatában volt annak, hogy Aristoteles filozófiájába egy idegen elemet visz bele, amikor például a boldogság fogalmát, mely az aristotelikus ethikát betetőzi és lezárja, Platon értelmében egy magasabbrendű és a tiszta emberit felülmúló megismerésmódnak fogja fel. Aquinói Szent Tamás hangoztatja, hogy amikor Aristoteles arról a «szemléletről» {éeooQÍa) beszél, melybe az ember boldogságát helyezi, akkor nem az igazság közvetlen, túlvilági meglátásáról beszél, hanem a scientia speculativáról (III. contra gent, cp 44 in fine), és azt teszi hozzá : Quia verő Aristoteles vidit, quod non est alia cognitio hominis in hac vita, quam per scientias speculativas, posuit hominem non consequi felicitatem perfectam, sed suo modo. In quo satis apparet, quantam angustiam patiebantur hinc inde eorum praeclara ingenia ...(III. contra gent. cp. 48 in fine.) Amire Aquinói Szent Tamás itt utal, ez a nikomachosi ethika utolsó könyve, melyben Aristoteles a boldogságról tárgyalva azt mondja, hogy a szemlélet (azaz a megismerőképesség, a vovç tevékenysége) isteni állapot, mert az isteneknek más tevékenységet nem tulajdoníthatunk. (Eth. Nie. X. 8.) Az ember képtelen ugyan az állandó megismerésre, de mégis törekednie kell, hogy amennyire lehetséges, ebben az állapotban is részesedjék, mert a megismerőképesség, mint isteni dolog (^ &elóv rt év avrcö vnáQXEi) az ember legnemesebb és legmagasabbrendű része, és az ember addig él isteni életet, amíg a megismerés gyönyöreit élvezi. Mert nincs igazuk azoknak, akik azt mondják, hogy az embernek az emberivel meg kell elégednie. Amennyire lehetséges, a halhatatlanság életét is kell élnie (È95’ öaov évöé^erai âêavaxiÇeiv Eth. Nie. X. 7.). Ebből kitűnik, hogy Aristoteles itt nem más megismerésre gondol, mint a normális
