Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Bendefy László: Az ázsiai magyarok megtérése. Jeretány országa
350 BENDEFY LÁSZLÓ Rubruk, a kiváló ferencrendi utazó, 1253-ban mint IX. Lajos francia király követe Karakorumban járt. Útközben kétszer is elhaladt a Kaspi-tó északi, illetve nyugati partvidékén. Mikor odautaztában elérkezett a volgamenti Szaraiba, Batu kán székvárosába, a kán másfél hónapig feltartóztatta. Mivel nem engedte el szeme elől a követet, öt teljes héten át kellett Batu csapatát a Volga mentén követniök, többnyire száraz és élettelen steppevidékeken át, tehát nyilvánvalóan dél felé jártak. «Ez idő alatt — írja Rubruk1 — sokat szenvedtünk s társam néha annyira éhes volt, hogy könnyezve beszélte : «én már nem hiszem, hogy valaha is kapok ennivalót». Csakugyan, ha nem könyörül rajtunk a jóságos Isten s nem találkozunk keresztény magyarokkal, talán éhen vesztünk volna. Ezek aztán elláttak bennünket ennivalóval». Később pedig : «... a lovakat ért baleset miatt nekünk gyalog kellett továbbmennünk. így végre beértek bennünket bizonyos magyarok. Klerikusok voltak. Egyikük még mindig tudott tiszta szívből énekelni és a többi magyarnak mintegy papja volt. El-elhivogatták, hogy temesse el holtjaikat. A másik nagyon is tájékozott volt a nyelvekben. Mindent megértett, amit irodalmi nyelven mondottunk neki, de válaszolni nem tudott». Nem lehet vitás, hogy Rubruk itt, a Volga mentén előbb Madzsar fejedelemség magyarjaival találkozott. Ezek adtak nekik ennivalót. A derék magyarok hamarosan megvitték a hírt a köztük élő két katolikus klerikusnak, hogy európai utazóval találkoztak. Talán azt is meg tudták mondani nekik, hogy Rubruk is papi ember. Elképzelhetjük, mennyire igyekezett a két magyar barát, hogy Rubrukékat «beérje». Ez a pár szó («Tandem invenerunt nos...») megmagyarázza, bizonyítja, hogy Rubruk nem véletlenül találkozott a két magyar szerzetessel, hanem azok igenis találkozni akartak a ferencrendi baráttal. Nagyon is természetes dolog ez : a két magyar hittérítő talán évekig élt Madzsar országban anélkül, hogy európaival, méghozzá európai származású katolikus pappal szót válthattak volna. Kézenfekvő, hogy minden módon igyekeztek hírt hallani az arravetődött európai utazótól az időközben eltelt esztendők eseményeiről. Richardusz jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy Szikia lakói már Juliá- nusz ottjártakor (1235) a görögkeleti hitet vallották magukénak. Amikor Juliánuszék Alániába érkeztek, ott is megtalálták a kereszténység nyomait. Feltételezhetjük tehát, hogy a közbeeső Madzsar országban is ismeretes volt már azidőben a kereszténység valamely kezdetleges formája. Az azonban bizonyos, hogy a tatárjárást s főleg P. de Carpini útját követő időkben a tatárok közé szakadt szerzetesek a madzsarok földjén is hirdetni kezdték az Evangéliumot. S hogy munkájuk ered- 1 1 Recueil de Voyages ... Paris, 1839. IV. 372. «De itinere fratrum versus curiam Manguchan» c. fej.
