Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Jánosi József: A teremtés tanának ismeretelméleti jelentősége. II
pontjából is, mint ahogyan minden vitán felül lényeges és áthidalhatatlan különbséget jelentenek léttanilag, ontológiailag? Szervetlen anyagból soha, semmiféle fejlődéssel nem lesz szerves élő, sőt még a vegetatív élő sem «fejlődhetik» sensitívvé (állattá), sem pedig az állati emberré (értve ember alatt a sensitiv és spirituális létfokok substanciális egységét). A kétkedésre főképpen az indít bennünket, hogy a szervetlen anyag oly csökönyösen elzárkózik értelmünk kutató törekvése elől. Különös filozófiatörténeti tájékozottság nélkül is az ember megdöbben, hogy mily kevés az, amit filozófiailag az anyagról tudunk és hogy mily szánalmas tapogatódzásra kényszerülünk ezen a területen. Méginkább gondolkodóba ejthet az a tény, hogy talán összes, a szervetlen anyag tulajdonságait jelölő szavaink eredetéről kimutatható azoknak a vitális területről való származása. Hogy csak egy-két jellemző példát említsünk : erő, energia, ellenállás, hatás-ellenhatás, tehetetlenség ; sőt még az olyan szavak, mint a tömeg, súly is ide tartoznak.1 Ha az anyagra vonatkozó fogalmainkat megtisztítanék (ha egyáltalán megtisztíthatnék) a biológiai létfokról vett analógiáktól, megdöbbennénk attól, hogy mily keveset tudunk az anyag filozófiai mivoltáról. Brandenstein Béla bizonyos értelemben, bár más okok miatt, le is vonja ennek a konzekvenciáit és az anyagot teljesen kiüresítve, csak a kiterjedést és a végnélküli oszthatóságot fogadja el annak egyedüli tulajdonságául ; a rajta tapasztalható többi sajátságokat: áthatolhatatlanság, erő, fény, hő, elektromosság, stb. megteszi a szellemek ráhatásának az «anyagra». (L. Brandenstein: Bölcseleti Alapvetés, 1935.) Mi azonban nem tudjuk követni őt ezen az úton, mert az anyagra vonatkozó ezen elméletében többi között valami «fordított» túlzó realizmust is látunk. Viszont az anyag analógiás megismerésére vonatkozó fent felsorolt jelenségek arra késztetnek bennünket, hogy a szervetlen anyag létfokát is azok közé a megismerési területek közé sorozzuk, amelyekről csak analogikus ismereteink vannak. Lehet, hogy ez az analógiás megismerés más fajtájú, mint a nem-érzéki valóság «intelligibile»-jérői bírt analogikus ismereteink ; de ez szinte apriori várható is volt, tekintve azt, hogy az analógia szükségszerűen magával hozza a fokozatokat. Ezekután nem marad más hátra, mint hogy az emberi megismerés sajátos területét, az «intelligibile in sensibilibus»-t megszorítsuk éspedig a biológiai térre, az «intelligibile in sensibili vivo, vagy biologico» területére. Sőt igen nyomós, de jelenleg helyszűke miatt ki nem fejthető 1 Nagyon értékes és gondolkodóbaejtő ebből a szempontból A. Brunner S. J.-nek a Scholastík-ban (1935, 2, 193. o.) megjelent tanulmánya, amely rámutat arra a tényre, hogy Aristoteles anyagfilozófiája, melyet a középkor bölcseleté majdnem változatlanul átvett, teljesen át és át van szőve a biológiai létfok sajátos kategóriáival. Vonatkozik ez a híres matéria-forma elméletre is. (Brunner: Der echte Gegensatz, die Gestalt und die Seinsstufe des Biologischen.) A TEREMTÉS TANÁNAK ISMERETELMÉLETI JELENTŐSÉGE 319
