Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Iványi János: A földi baj az ószövetségi ember világszemléletében. I
IVÁNYI JÁNOS aztán röviden megrajzolhassuk azt a fejlődési menetet, amelyen a földi bajok megítélése Izraelben végighaladt. A világértékelés ősi elemeiben Izrael osztja előázsiai szomszédainak felfogását. A régi izraelita embernek a földre szegeződött a tekintete. A halál után nem volt mit várnia. A síron túl van ugyan élet — és ezt eddigi tudásunk szerint az összes előázsiai népekkel együtt hitte — de ez az élet kevés, vagy egyáltalában semmi vigasztalót nem kínált neki. Az elköltözött ember leszáll (járad) a seol-ba = az alvilágba. Ide kerül minden etikai megkülönböztetés nélkül a jó és a gonosz, az izraelita és a nem izraelita egyaránt. A holttetem a gödörbe (sahat, bőr) kerül és az ember anyagtalan, mása, árnyéka a seolba. A seol, a sahat és a bőr között az ószövetségi ember éles vonalat nem húzott. A seol szót akárhányszor a sahat (= verem), avagy bőr (= lyuk, kút) szó helyettesíti. A test és a lélek elválásáról a régi kánoni szövegek nem tudnak, amint azt Nötscher kimutatta.1 Az alvilágban mindenki árnyékká lesz. Ezek az árnyékok (refâ’îm = az erőtlenek, a gyengék) csak susogó-suttogó hangot hallatnak, (íz. 8, 19; 29, 4) A seolban az igaz és a gonosz sorsa között számbavehető különbség nincs. Mindenkire kivétel nélkül sötétség és vigasztalanság borul. Ezért a jámborok is rettegnek a seoltól : mert ott nem dicsérhetik az Istent. (Zs. 88, 13; Ezekiás : íz. 38, 18.) Az ilyen túlvilági kép mellett nincs mit csodálkoznunk rajta, hogy a jámbor ember is itt a földön igyekszik «jóllakni napokkal«. (Móz. I. 50, 26, 27 ; Józs. 24, 29. stb.) A legkívánatosabb javakat Péld. 3, 16 (vö. 22, 4) így foglalja össze : A bölcseség jobbjában : élet, gazdagság, tisztesség van. (Főleg tisztesség a kapuban, ma azt mondanók a nyilvános életben.) A halál után pedig fontos volt a rendes eltemetés. A legnagyobb érték, amit az Isten adhat : az élet (hâjâ). A hosszú élet az Isten különös kegyességének a jele. Az eszményi életkor — mint Egyiptomban is — a 110 esztendő körüli kor. Az Isten választottjai (pl. az egyiptomi József, Józsue) ezt a kort érik el. Ők «jóllaktak napokkal». Van, aki éveinek felén hal meg. (Jer. 17, 11 ; Zs. 55, 24.) Ezért életveszedelemben az ószövetségi ember nem a jó halálért, hanem hátralévő napjaiért könyörög (íz. 38, 10 stb.). Innét van az, hogy a bölcseségi könyvek az igazságszolgáltatás egész tartalmát az «élet» szóval fejezik ki : a bölcseség megmutatja az utat az életre; aki igazat tesz, élethez jut. (Péld. 8, 35; 21, 21. stb.) 1 Altorientalischer und alttestamentlicher Auferstehungsglauben. Würzburg, 1926. 208. sk. o. 29 2
