Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Gálos László: Az invesztitúra küzdelem háttere
AZ INVESZTITÚRA KÜZDELEM HÁTTERE 151 ház elszakadásának sok-sok előjele, míg végre 1054-ben bekövetkezik a katasztrófa. Bizánc elszakadása nagy intelem volt Rómának : megmutatta, hogy mekkora veszedelem rejlik az állammal minden tekintetben összeforró egyház sorsára a mindenkori politikai hatalomtól való függés, mely az egyház maga külön szuverénitását teljesen elhomályosítja és lassan meg is szünteti, beolvasztja. (Caesaropapizmus.) Az általános európai helyzet továbbá két tűz közé szorította a pápaságot : egyfelől az Itáliára éhes nagynémet imperialisztikus álmok, melyeket Nagy Károly után az Ottók és később a Hohenstaufok képviseltek különös erővel, másrészről pedig a római nép és az itáliai függetlenség eszméje, a Senatus Populusque Romanus emléke, melyet római nemesi családok és pártok (Spoletóiak, Tusculumiak, Crescenciusok, Frangepánok stb.) szerettek volna természetesen a császári hatalom rovására diadalra vinni. E roppant küzdelmekben állt a pápai szék és a pápai állam, mely állandó ütközőpontja volt ezeknek az ellentétes törekvéseknek, mert úgy a német-római császárok, mint az itáliai irredenta mozgalom vezetői a maguk embereit erőszakolták a pápai székre, nehogy az idegen pártállású pápák nagyhatalmi törekvéseiknek útjába álljanak. Tetézte ezt a sok bajt az izlám növekvő veszedelme, a spanyol- országi móroknak, az északafrikai szaracénoknak, az északeurópai normannoknak és kelet felől a magyaroknak fellépése és sok támadása a nyugati kultúra ellen. Valóban nem is csoda, hogy az 1000-ik év beköszöntésére egész Európában a világ végét várták. A XI. században pedig megjelenik a laikus invesztitúra, mely arra a pontra juttatja az Egyház ügyét, hogy egészen elsikkasztják. A püspököket pásztorbot és gyűrű átadásával a királyok és hatalmas hűbérurak iktatták hivatalukba. A pápákat pedig német-római császárok nevezték ki egymásután és így kerülnek sorban pápai székre : a karintiai herceg V. Gergely, az aurillac-i 11. Szilveszter, a bambergi püspök II. Kelemen, a brixeni püspök II. Damazus, az elzászi IX. Szent Leó és a lüttichi II. Miklós. E német pápák igen derék reformemberek voltak, de egyszerű kinevezésük az egyházi kánonok teljes mellőzését és az Egyház külön alkotmányának tagadását jelentette. Az invesztitúra tehát jóval több volt, mint egyszerű látszat. Az Egyház legsajátosabb és legnagyobb érdekeinek laicizálását és szekula- rizálását jelentette. Ez ellen a szokás ellen elsősorban a cluny-i monostor áldott szelleme lépett föl megújítva és reorganizálva európaszerte a kereszténység szellemét. Csatlakozott ehhez a milánói és lombardiai egyházmegyékben mindjobban elterjedő úgynevezett Pattaria^mozgalom, mely bojkott és passzív rezisztencia fegyvereivel próbálta az erkölcstelen papságot és nemességet a reformzsinatok határozatainak megtartására szorítani. 1 1 A név eredetileg gúnynév : rongyszedőt, zsibárust jelent.
