Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Ivánka Endre: A nestorianizmus és a monophysitizmus szellemtörténeti háttere. II
és hatásos, ha valóságban Isten volt az, aki minket megváltott. Oőx äv E&soTOiirjlb] xxicrpaxt. a'jvacph-ciç ó dSv&pwras, el jírj d-ebç Ÿjv dXrjfhvbç ó ulôç, xxi aux av -xpéaxrj xw nx-cpl 6 âvô'pwTtoç, si (xrj cpôasc xod xÀrjikvôç Tjv aóxoö Xôyoç ő êvSoaàp.evoç xó aâjpa (Or. contra Árián. II, 70, MPG 26, 295 B.). Ez Szent Athanasius egész teológiájának vezérmotívuma. c) Az arianizmus és a kor szelleme. Igaz, hogy az akkori filozófiai rendszerek közül nem egyedül a neoplatonizmus magyarázza meg a kozmosz keletkezését úgy, hogy azt az abszolutum emanációjának tekinti. Rajta kívül ezt a sztoicizmus is teszi és bizonyos fokig (talán éppen a sztoicizmus hatása alatt) az akkori aristotelizmus is. Vagy talán csak a keresztény aristotelizmus? Mert az eredeti, authentikus aristotelizmus nem ismeri a kozmosz keletkezésének a fogalmát ; szerinte az örökkévaló istenség, a legfőbb lény, az első mozgató mellett öröktől fogva áll a formák hierarchiája, megvalósulva az anyagban, a materia prímában, mely tiszta potentialitás ugyan, de mint olyan örökkévaló létmozzanat a tiszta aktualitás, az actus purus, a legfőbb lény mellett. Nincs szó az eredeti aristotelizmusban, sem a formáknak, sem az anyagnak a legfőbb lényből, akár emanáció, akár teremtés útján való levezetéséről. Nem tudjuk, hogy a stoicizmus, vagy a neoplatonizmus hatása volt-e, vagy pedig a keresztény tanítás követelménye, mely azt okozta, hogy ebben a korban az aristotelizmusba is belekerült a kozmosz keletkezésének, az isteni hatalomtól és létteljességtől való származásának a gondolata. De rendkívül jellemző az, hogy az akkori aristotelizmus is, ahol ezt a gondolatot rendszerébe egyáltalában beleillesztette, ezt szintén — amennyire meg tudjuk állapítani — az emanáció-gondolat segítségével tette. Arius maga Spyavov-nak nevezte a Xôyoç-t, amit az Isten teremtett, hogy eszköze legyen a többi teremtmények teremtésénél (Bardenhewer Gesch. d. altkirchl. Lit. III. 40) és egy későbbi arianus, Eunomius, úgy formulázta meg az Isten és az Ige, az Ige és a Szentlélek, a Szentlélek és a kozmosz közötti viszonyt,1 hogy Nyssai Szent Gergely az ellene írt művében azt mondhatta, hogy az ő felfogása akkor lenne csak következetes, ha az ég teremtményének is tekintené a csillagokat, a csillagokénak az angyalokat, az angyalokénak az embereket (MPC 45, 353 A)1 2 Az emanáció gondolata nyilvánvalóan közelebb állt az akkori emberhez, mint a teremtés keresztény fogalma. A NESTORIANIZMUS ÉS A MONOPHYSITIZMUS 129 1 A Âoyoç szerinte ’Evegyeia riç xa&áneg ogyavov ríj ngcórrj ovaía nage- no/Ltévr/ ov/h/ietpov (MPC 45, 325 C). A Szentlélek viszont xría/ia Kria/iaroç (MPG 45, 468 D), amennyiben ngcörov ëgyov Kai xgdriarov rov Movoyevovç (MPG 45, 561 D) návrcov Tznoéyœv rcöv roi5 Ylov noir\iiáx<av (PMG 45, 564 A). 2 Hogy ez az emanációs-rendszer mennyire forrt össze az akkori aristo- telizmussal, legalább Antiochiában és az antiochiai hatás alatt kialakuló szír aristotelikus iskolában, melyből a középkori arabs aristotelizmus származik, ennek a legjobb bizonyítéka az, hogy ezzel a gondolattal a középkori filozó9 Theologia.
