Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Teller Frigyes: A zsidó és a görög zene hatása a liturgikus énekünkre
A ZSIDÓ ÉS A GÖRÖG ZENE HATÁSA LITURGIKUS ÉNEKÜNKRE 73 Mesomedes három himnusza Calliopenak, Heliosnak és Nemesisnek ajánlva Kr. u. II. századból.1 Végül Apollóhoz írt himnusztöredékek, melyeket az athéni francia iskola fedezett fel Delfosban (1896.) és először Schubart ismertetett. Zeneileg feldolgozták Reinach,1 2 Fleischer és Thierfelder. Ezeknek a himnuszoknak a versmérete poenikus (három rövid és egy hosszú összetett láb) 5/s-os ritmusban, a melódiában kevert diatonikus és kromatikus hangnemmel. E görög zeneemlékek tudományos feldolgozása a legellentétesebb vélemények vitáját indította el az 1900-ban tartott párizsi kongresszuson, mely lezárva most sincs. Épp az emlékek eme fogyatékossága okozta, hogy a görög zene tudományos feldolgozása mindeddig csak hozzávetőleges pontossággal sikerült.3 A görög hangrendszer alapja az emberi hang, a zenerendszer alapja pedig a 4 húros líra (tetrachord). Négy tetrachord és egy egész hang alkotják a teljes görög hangsort (systema perfectum). Minden egyes tetrachord a hangsorba való beilleszkedésének megfelelően külön nevet kapott. A tetrachordok elhelyezkedése a teljes görög hangsoron a következő: . tetrachord 2. tetrachord : 3. tetrachord : 4. tetrachord : hyperboleon diazeugménon méson hypaton a g f e e d c h a g f e __!___________ e d c h Modern hangfelosztás szerint két oktáv. Ezt a hangrendszert diatonikus (Scaxovó?) rendszernek nevezték. Az egész- és félhangoknak az egyes tetrachordokon belül való elhelyezkedése szerint volt még a chromatikus és enharmonikus hangrendszer. A görög hangnemek systemájának alapja a 8-as hangsor (octo- chord). Az egész- és félhangok elhelyezkedése szerint három görög alaphangnem van : dór, lid, frig. Ezeket kiegészítik a mixolid, hypolid, hypofrig és hypodár hangnemek. Az autentikus (eredeti) és plagális (leszármaztatott) hangnemek megkülönböztetése Gevaert szerint Ptolo- meustól ered, tulajdonképpen azonban egyiptomi eredetű és gyakorlati alkalmazást a középkor keresztény liturgikus zenéjében, a gregoriánénekben kapott. Minden egyes hangnem sajátos és egyéni érzelem (ethos) kifejezésére szolgált. így a melódia a használt hangnem szerint tragikus, komikus, erotikus, ditirambikus (dicsőítő), sistaltikus (szomorú), vagy diastaltikus (hősi). Az ógörög hangszerek lényegileg két fő hangszerhez vezethetők vissza, ezek a négy húros líra és a flóta (fúvós). Régibb a líra, mitikus eredetét a hagyomány Apollónak tulajdonítja. Ennél nagyobb a több1 Ismertette Ballermann. Berlin, 1880. 2 Reinach: La musique grecque. Payot, Paris, 1926. 3 A. Bonaventura : Manuale di Storia della Mucisa. Livorno, 1928. 24. 1.
