Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Teller Frigyes: A zsidó és a görög zene hatása a liturgikus énekünkre
74 TELLER FRIGYES húros kithara és a phorminx, melyet Homeros említ. A görög énekversenyeken csak négy húrt használhattak, és mikor Terpandros 7 húros kitharával állt ki a versenyre, hármat le kellett szakítania. Ázsiai eredetűek a nagy hárfa (megadis), a pandura (3 húros), monochord stb. A fúvós hangszerek között legrégibb a flóta (Pán sípja). Használatosak voltak még a kürt és a trombita az áldozatok és a háborúk alkalmával. A hangszerek használata különösen a görög színházzenében jutott előtérbe. Ennek első és eredeti formája a fentebb említett Dionysos- ünnep, midőn Bacchus tiszteletére kecskebakot (xpayoç, innen tragédia) áldoztak. Az énekesek és a táncosok helye volt az orchestra (ôpyvéop,at = táncolni).1 Az ógörög hangjegyírás legrégibb emlékét Alypios bölcselő feljegyzéseiben találjuk. Eszerint kétféle hangjelzés volt használatos : a hangszeres zeneírás (krusis), és az énekzeneírás (lexis). Az előbbi régibb, egyszerűbb és következetesebb, az utóbbi csak némi kapcsolatban az elsővel nagyon bonyolult rendszer, mely a zene tanulását annyira megnehezítette, hogy Plató óvja az ifjúságot a zenei tanulástól. A hangjelzés alapja a görög abc. A zenekultúráról virágzó zenei főiskolák gondoskodtak, melyek közül híresek voltak Pergamon, Argos, Samos és Lesbos konzervatóriumai. Itt nevelkedtek a dionysoszi művészek, hogy aztán városról városra járva tüzeljék a lelkeket. Legkiválóbb görög zenetudósok és kritikusok voltak : Pitagoras, Aristossenos, Euklides, Plutarchos, Terpandros. Amily gazdag és magasfokú volt a görög zene, oly kevés emléke maradt ránk. De a fennmaradt töredékekből azt biztosan megállapíthatjuk, hogy a görög zene lényegileg szótagméretes ritmusú és a költészettől elválaszthatatlan. Mint zenerendszer pedig alkalmas alapul szolgált a kereszténység egyszólamú énekzenéjének. Teller Frigyes. 1 A. Bonaventura : Storia della Musica. Livorno, 933. 30. 1. (Folytatása következik.)
