Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Teller Frigyes: A zsidó és a görög zene hatása a liturgikus énekünkre
A ZSIDÓ ÉS A GÖRÖG ZENE HATÁSA LITURGIKUS ÉNEKÜNKRE 69 azonkívül, hogy trombitajeleket állapított meg a nép összehívására háború, újév, jubileumok és nemzeti ünnepek alkalmára. A zsidóság zenéjét először Dávid király rendezte, aki megszervezte az isteni szolgálatot és azt Lévi törzsére bízta. 4000 zenész és énekes 288 mester vezetésével látta el az istentiszteleten a szolgálatot. (Krón. I. 23.) A fővezetést a Lévi-nemzetség három tagja : Aszaf (Sionban), Jedithun és Heman (Gibbonban) végezték. (Krón. I. 25, 4. 5.) A zsidók vallásos énekei erősen egyiptomi hatást mutatnak, melyek nemzeti jellegűvé tulajdonképpen csak a próféta-iskolák megalapítása után válnak. Sámuel próféta idejében Jericho, Ráma, Gilgal és Bethel városokban a próféta-növendékek szent dalokat írtak és énekeltek. A szentírási nyelvhasználat a próféta és énekes szavakat gyakran egyik a másik helyett szerepelteti. (Krón. I. 25, I. 2. 3 ; Kir. I. 10, 5. 6.) Ezen az alapon nevezi alexandriai szent Kelemen Dávid királyt zenésznek és prófétának. Iosephus Flavius szerint (Antiqu. 6, 13.) a zsidó zene már kizárólagosan liturgikus jellegű, melyet a monarchikus államforma teljes erővel támogat. Dávid király mélyen vallásos érzülettel nemcsak az isten- tisztelet fényét iparkodik emelni, hanem ő maga gyűjti össze a régi himnuszokat és énekeket, sőt újakat ír. Bünbánatát zsoltárokban sírja és állandó énekrendet ír elő az ünnepek szerint. (Krón. I. 16.) Ezt az énekrendet Salamon király is változatlanul fenntartotta a fejedelmien ragyogó jeruzsálemi templomban, melynek felavatásán Iosephus Flavius 40.000 hárfát, 200.000 ezüst harsonát és 300.000 énekest említ. Maga Salamon király is ezernél több éneket írt. Halálával elkezdődött Izrael népének bomlása és vele együtt az istentisztelet fényének hanyatlása. Ezen időt követte az asszír, majd a babiloni fogság Kr. e. 588-ban és tartott 70 évig. Barbár kezek dúlták fel a jeruzsálemi templomot, kialkudtak az áldozati tüzek és a szent dalok csak a meggyötört szívekben éltek tovább a jobb jövő várásának reményében. A fogság után Nehemiás hozzáfogott Jeruzsálam újjáépítéséhez, az új templom azonban távolról sem közelítette meg a réginek fényét. A templomi énekesek ruhája a papokéhoz hasonló fehér tunika volt, és szolgálati idejük alatt a templom udvarán laktak. Nők a rabbinusok szerint az istentiszteleten részt nem vehettek, még énekelniök is tilos volt. A zsidóság a templomban úgy énekelt, hogy ismételte az előbb elénekelt zsoltárverset, vagy ugyanazzal felelt minden versre. A zsidó hangszeres zenére vonatkozóan a ránk maradt feljegyzések hiányosak. A Szentírás körülbelül tízfajta hangszert említ. Hangszereik három típusra oszlanak, úgymint húros, fúvó és ütő hangszerekre. Húros hangszerek : kinnór, ászor nebel, minním. Fúvóhangszerek a fuvolák, sípok csontból, fából, a kürtök bak- és kosszarvból. Ütőhangszerek az üstök, dobok, cimbalmok, réztányérok, csengők. Újabb megállapítás szerint a kinnor azonos a citarával (LXX xí&apa), az ugab pedig egy 7 vagy 10 sípú orgonaszerű hangszert jelent. A régi írások ismételten említik még a lantot és pszalteriumot, mely a hagyomány szerint Dávid királynak volt kedvelt hangszere. Megemlítendő még a sofár, mely bizonyos
