Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Kühár Flóris: A vallástörténet problematikája
A VALLÁSTÖRTÉNET PROBLEMATIKÁJA 45 összetartozásuk? Nyilvánvaló, hogy ez az alapvető kérdés áthatja a vallástörténet egész anyagát, befolyásolja a kutatót az anyagkiválasztásban, feldolgozásban, a történés dinamikájának rajzában, mint ahogy a zeneszerzőt befolyásolja az a feladat, hogy szólót ír-e, vagy polifont. Ezt az antézist követi a másik. A történésnek nemcsak alanya van, hanem, hogy ügy mondjuk, anyaga is.1 Nyilvánvaló, hogy a vallásban vannak 1. tudattények, mint pl. hit, félelem, átadás, stb. ; 2. tudat- tárgyak, eszmék: Isten, szellemek, mithosz, stb.. 3. Ezek a benső tények és tartalmak külső kifejezést is nyernek : imádság, áldozat, kultusz, ábrázolások, szimbólumok. 4. A vallás, mint kultusz, megtermi a maga sajátos kultúráját : szenthelyek, templomok, eszközök. 5. Áthatja az ember időben lefolyó életét, azt saját etikai és vallási tartalmával tölti meg ; avatás, házasságkötés, temetés, ünnepek. 6. Áthatja az emberi közösséget : sajátos társadalmi tagozódást teremt : papság, hívek. Már most : mi ezek közül a vallási történésnek igazi anyaga, substratuma? Ahány elemet megkülönböztettünk, annyifelé ágazód- hatik szét a vallástörténet. Foglalkozhatik a vallási tudat fényeinek kialakulásával és így szoros kapcsolatba kerül a valláslélektannal. Az animisztikus és preanimisztikus vallástörténet jórészt erre a pontra korlátozta vizsgálódásait. Lehet a vallási eszmék története és így voltaképpen a dogmatörténetnek általánosabb tárgyú, az összes vallásokat átfogó kifejlesztése. Az eszmetörténet, mint irány és módszer, ugyancsak megtalálta a maga képviselőit a vallástörténetben, főleg azoknál, akik a vallásokban a mithoszokat vizsgálták : mithologikus, szimbolikus irány, panbabilonizmus. A vallás a maga egészével az emberi szellem legátfogóbb megnyilvánulása. Természetes, hogy a hegeli szellemtörténet a maga általánosító és apriorisztikus sémájába a vallásfejlődést is beleszorította, hogy a szellem önkifejtésének dialektikáját a valláson is szemléltesse. Míg a koróbbi irányok a vallás leginkább szembeszökő mozzanatát, a kultuszt, meglehetősen hanyagba vették, ma egyes részletkutatások (Heiler: Das Gebet) és a kultúrtörténeti irányzat a vallásban ép a kultuszt emeli ki. A mai kultúrtörténeti irány vallástörténetében a kultusztörténet domborodik ki. A módszer szerencsésen tapint rá a tárgyra : a kultusznak van a legnagyobb hatása nemcsak a szorosan vett vallási kultúrára, hanem az egész emberi kultúrára és így a kultusztörténet lesz a vezető szólama a kultúra történetének. Hogy a művészeti kultúra gyökerei a kultuszba kapaszkodnak, azt a festés, szobrászat, építés, színjáték, tánc, ének, zene története meglepően igazolja. A kultusz egyébként is eredeti egységében tartalmazza a vallásnak megkülönböztethető, de szét nem váló elemeit. A kultúrtörténeti irány alkalmas arra is, hogy a vallás erkölcsi, néprajzi tartalmát is megvilágítsa. A teljesség kedvéért megemlítjük, hogy a vallást, mint társadalomalkotó tényezőt, az ú. n. totemisztikus irányzat domborítja ki a vallás- történet mai képviselői közt. A vallástörténet problematikájának további kérdései a vallási 1 Kühár: A vallásbölcselet fó'kérdései. Budapest, 1930.
