Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Kühár Flóris: A vallástörténet problematikája
42 KÜHÁR FLÓRIS Szentlélek irányítja. Szent Ágoston : De civitate Dei -jében benne rejlik a világtörténet — a keresztény hit fényvetítőjében, és műve mégsem vallástörténet. A középkori krónikás Gesta Dei per Francos-t ír ; Isten tetteit a frankok által ; de az Istennek ezen tettei— a frank törtébelem tényei. A vallás benne él az ember történetében. Mégis oly nehéz a vallás történetének alapvető szemléletéhez eljutni ! Mert a vallás által feltárt benső történés: az isteni, transcendens életnek benső folyama, mozgalmassága sem adja a vallástörténet tárgyát. Alig van vallás, mely ne érintené, bogozná a jó és rossz eredetét, világot szétvető feszülését, melyben az isteni és démoni elem közt nem dúlna a harc és amely ezt a harcot — a jó és rossz szellemeknek a természetben és az emberben való küszködését — ne tekintené az emberi történés alkotóelemének. Isten és a világ: a vallási történésnek másik vezérmotívuma ; teremtés- történet, kozmogoniai mithosz — mint történés bontakozik ki a vallás méhéből. A sokistenhitű vallások tetézik ezt a problémakört a theogonid- val, az istenek keletkezésével, eredetével foglalkozó immanens vallási történéssel. A vallásban magában tehát ott van a történés, az események áradó folyama. De ez a benső történés nem adja meg azt a tárgykört, melyet a vallástörténet a magáénak vallhatna. Miért? Mert a vallás- történet a tudományok mai tagozódásában valóban történettudomány, história akar lenni. A históriai eseménynek pedig az ember az alanya, hordozója, nem az Isten, és az istenek, jó vagy rossz szellemek. Ezért mondhatjuk, hogy se a Civitas Dei, se a Gesta Dei — nem mai értelemben vett vallástörténet— és nem az a theogonia, de a kozmogónia sem. A mai vallástörténet a vallási történést az emberi, ember által irányított, fejlesztett történelem alkotó részének tekinti. A tudományok felosztásában, tárgykörelhatárolásában már benne él az ember alapvető igazodása a világszemlélet alapjai körül. A múlt század tudománya felállította a «feltevésmentes» (voraussetzungslos) tudomány eszményét. A mai tudomány pedig alig győzi ezen önámító feltevés gyökereit feltárni és kimutatni, hogy ez a nem-akarása a feltevéseknek, mennyi alapvető feltevést takar. Ha ugyanis magát a mai vallástörténetet vizsgáljuk ebből a szempontból, mindjárt kitűnik, hogy tárgyelhatárolása (melyben a skolasztikus obiectum materiale et formale összeolvadását kell látnunk), tele van oly problémával, melynek megoldása, elfogadása, megelőzi a vallás- történet anyagának és szempontjainak elkülönítését a vallással foglalkozó többi tudományétól. A vallásban tisztára az ember teljesítményét látni : oly feltevés, mely végre is : a bölcselet idevágó igazodásából ered és az ilyen feltevés mindennek mondható, csak igaznak nem. Ha el is fogadjuk tehát tárgyelhatároló szempontként azt, hogy a vallástörténetnek ember az alanya, nem mondjuk ezzel, hogy a vallástörténet, mint tudomány, kimeríti a vallási történést és hogy ezen történés megindítója, hordozója, irányítója — kizárólag az ember. Számunkra ez csak módszeres elhatárolás, de nem bölcseleti igazodás.
