Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Rogács Ferenc: II. Rákóczi Ferenc áldozási imái
360 BOCHKOR ÁDÁM Svájcban tartott tuberkulózis kongresszuson összehordott nagy anyagból és különösen Heidelbergben készült értékes statisztikai vizsgálatokból kitűnt, hogy a terhesség alatt a tuberkulózis előhaladásának gyorsulására aligha nagyobb a valószínűség, mint terhesség nélkül. Tehát a teendő, kevés kivételtől eltekintve — mondja Korányi — a leendő anya és csecsemőjének gondozása és nem a terhesség megszakítása volna. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni akkor, amikor tuberkulózis szanatóriumaink és kórházi osztályaink sokszor üresen állanak és művi abortusok tömegesen történnek tuberkulózis okából. Az eugenikai javallatokat Korányi nagyon veszedelmeseknek tartja, ennek igazolására többek közt Beethovenre hivatkozik, aki otosclerosisszal (fülbaj) terhelt családból származott. A statisztika szerint a klinikák és kórházak általában ritkán végeznek művi vetélést. Nem is ezek az intézmények veszélyeztetik erkölcsi és társadalmi értékeinket, mert hiszen vezetőik rendszerint magas erkölcsi nívón álló egyének, hanem egyes magukról megfeledkezett gyakorló orvosok, bábák vagy más személyek. Ezeket az egyéneket pedig egyedül a törvény szigorával megfogni, tapasztalat szerint, valmi nehéz, legtöbbször nem is sikerül. Mindazonáltal a kát. jogászok és orvosok együttes kitartó munkájától eredményt várhatunk, annál is inkább, mert a kát. jogászoknak és orvosoknak az A. C. által rendezett ankétja olyan komoly munkáról tett bizonyságot, amely nyom nélkül nem maradhat. A «Casti connubii» kezdetű pápai körlevél az abortusról szóló fejezetében kifejti, hogy akik akár az anya, akár a gyermek élete ellen törnek, mindenképpen az Isten és a természet ama törvénye ellen vétenek, amely úgy szól, hogy «ne ölj» ! Ártatlanokkal szemben az államnak pallosjogára sem hivatkozhatnak, mert az csak a bűnösökkel szemben érvényes. Az ártatlan magzatot igazságtalan támadónak sem lehet tekinteni, sem pedig az úgynevezett «végső szükség joga» nem állhat meg, amely állítólag az ártatlannak a megöléséig is kiterjedhet. Az isteni parancsból és a természet törvényéből következik, hogy az Egyház az abortust súlyos bűnnek minősíti, olyannyira, hogy a magzat- elhajtók a kánonjog 2350. §-a 1. és 985. § 40. szerint az excommunicatio büntetése alá esnek. Ez a súlyos büntetés természetesen csak azokat éri, akik a cselekményt végre is hajtották (effectu secuto). A magzatelhajtás kísérlete bűn ugyan, de ex- communicatiót nem von maga után. Kísérletről beszélünk pl. ha alkalmatlan eszközzel és módon történt a beavatkozás és ezért nem szakadt meg a terhesség vagy a magzat megszületett ugyan, de a jelek szerint a beavatkozás idejében már halott volt, vagyis a halál hosszabb-rövidebb idő előtt más okok folytán az anya méhé- ben következett be. Ennek a megállapítására azonban csak szakember, vagyis az orvos illetékes. Értekezésünk csak a szándékosan végrehajtott direkt abortust tárgyalta, a nem szándékolt indirekt abortust, amely jóval ritkább és más erkölcsi megítélés alá esik, mellőzi. Ezzel a kérdéssel különben P. Gemelli, a milánói kát. egyetem rektora, 1933-ban megjelent részletes közleményében foglalkozik.
