Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Angeli Ottó: Különféle szempontok a liturgikus mozgalom értékelésénél
340 ANGELI OTTÓ további tárgyalásaink alapjául, mely a liturgikus mozgalom irodalmából kidomborodik, s melyet maga a liturgikus mozgalom is magáénak vall. Eszerint «liturgián» értjük itt a róm. kát. Anyaszentegyház hivatalosan meghatározott nyilvános istentiszteletét a maga teljes valóságában és terjedelmében, tehát belső természetfölötti lényegével és külső szertartásaival együtt.1 A liturgia magában foglalja elsősorban a keresztény katolikus kultusz középpontját, a szentmiseáldozatot, annak belső lényegét, a konszekrációban végbemenő áldozatot és az áldozást, mindazokkal az imádságokkal és szertartásokkal együtt, melyekkel az Egyház azt az évszázadok folyamán körülépítette. Magában foglalja továbbá az Egyház nyilvános imádságát, a zsolozsmát,breviáriumot, melyet az Egyház szolgáival végeztet. Magában foglalja az egyházi évet annak ünnepeivel, szent időivel együtt. A liturgiához tartoznak továbbá a szentségek ugyancsak a maguk teljes mivoltában és végül mindazok a szertartások, melyeket az Egyház a szentségek mintájára alapított bizonyos természetfölötti hatások eszközlésére, azaz a szentelmények. Egyszóval liturgiának nevezzük mindazoknak a szertartásoknak és imádságoknak az összegét, melyek az Egyház hivatalos szertartáskönyveiben (Missale, Breviarium, Pontificale, Caeremoniale, Rituale etc.) pontosan körülírva foglaltatnak. Egyéb imádságok, ájtatosságok nem tartoznak a liturgiához még akkor sem, ha a hívek azokat közösen, a pap vezetésével imádkozzák is a templomban. (Pl. keresztút, szentolvasó, szentséglátogatás.) Ha már most azt keressük, hogy mi a különbség a liturgikus és nem liturgikus ájtatos- ság között, akkor azt kell mondanunk, hogy míg az előbbiben maga az Egyház, mint Krisztus misztikus teste áldoz, imádkozik, működik tagjai által, addig az utóbbiban az egyes hívő vagy a hívek közössége nem az egész Egyház képviseletében jelenik meg Isten színe előtt, hanem csak mint egyén, illetve egyének gyülekezete. Ami tehát a liturgiát liturgiává teszi (a liturgia lelke, causa formalisa), az nem más, mint az Egyház Krisztustól kapott (különleges vagy általános) papi hatalma, mely ott lüktet a liturgikus cselekményt végzők lelkében és az illető cselekményt az Egyház hivatalos papi cselekményévé, istentiszteletévé avatja. Miután pedig az Egyház papi tevékenységében Krisztus megváltói művét folytatja, azért a liturgia is nem más, mint Krisztus megváltói művének a világ végéig való folytatása. A liturgia, eredetét tekintve, kétféle elemből áll, ú. m. lényeges és esedékes (accidentalis) elemből. A lényeges elem közvetlenül Krisztustól származik (szentmise és szentségek anyaga és alakja), az esedékes elemet az Egyház alkotta idők folyamán (a szentmise és a szentségek többi szertartásai, továbbá a zsolozsma és a szentelmények). Míg az előbbi 1 A liturgia fogalma tehát lényegesen mélyebb tartalommal bír, mint a. vele synonim értelmű ritus és caeremonia szavak értelme. L. Mihályfi. i. m. 6. o. és a 4. a. idézett műveket.
