Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Szekfű Gyula: A vallási türelem és a hazai puritánizmus
A VALLÁSI TÜRELEM ÉS A HAZAI PURITÁNIZMUS 309 helyett reformációnak nevezve, mellettük nyilatkozik. Helyes reális érzékkel írja Zoványi (271. 1.), hogy ezen a gyűlésen a «Lorántffi Zsu- zsánna akaratára figyelő világiak győztek», a nagybirtokos lekötelezett emberei, aminthogy a fejedelemasszony a puritán gondolkodást, a belső vallásosság gyakorlását józanul össze tudta egyeztetni a földesúri jogokkal, s például egyszer panaszt tett a fogarasi pap ellen, hogy ez — Zoványi szavai — «az ő patronusi jogainak sérelmével nem neki, hanem a püspöknek engedelmeskedett» (344. 1.). Ha pedig a fejedelemasszony is így gondolkodott, akinek lelki életén pedig a tiszta törekvésű, igaz puritán Medgyesi Pál uralkodott, akkor valóban nem hihetjük, mintha a puritán eszmék és azok közt is a leglassúbb növésű és legkevésbbé átültethető tolerancia szélesebb körökben elterjedtek volna. A legkevésbbé hihető pedig, hogy a puritán mozgalom nálunk éppen a vallási békét és türelmet, a jobbágyság vallási autonómiájának a földesúri hatalom alól felszabadítását hozta volna be. Miként láttuk, még a legtisztább puritán gondolkodást is át-meg átszőtte a földesúri jognak vallási vonatkozású öntudata, az európai cujus regio-elv hazai válfaja, mely annyira be volt ágyazva a nemesi alkotmányba, hogy ekkor még senki se gondolhatott komolyan kiszakítására. Mályusz megelégedéssel veszi tudomásul (67. 1.), hogy szerintem Pázmány egyházilag elavult formulával, a vallásügyi földesúri joggal támasztotta meg az ellenreformáció munkáját ; egyházilag tényleg elavult, sőt veszélyes és helytelen formula volt ez, de annál inkább megfelelt a hazai jogi és társadalmi viszonyoknak, azokból nőtt ki, s gyökere a magyar életben volt. És ennek a nemesi gondolkodásnak a protestánsok is alá voltak vetve, ami nem lehet kétséges, de ami magábanvéve is anachronisztikussá teszi a Mályusztól feltételezett nagy változást. Bele kell nyugodnunk, hogy idegen eszme, aminő a puritanizmusé volt, csak a hazai közegben hathat, s ha ezt tudjuk, természetesnek kell tartanunk azt az egyébként belső ellenmondást jelentő tényt, hogy a legelső hazai «egyházi tanácsot» Pápán, a végvárban a lakosság : katonák és polgárok alakítják ugyan meg, de a kegyúri joghatóságot gyakorló földesúr, enyingi Török István pápai főkapitány és comes rendeli el 1616-ban: «a birtokunk alatt valóknak, tanítóknak és hallgatóknak hagyjuk és parancsoljuk az Úr Jézusban, hogy a mi városunkban, Pápán rendeltessenek arravaló jámbor, istenfélő férfiak, kiknek az ő tisztekben és hivatalukban hűségek mellé kötjük magunkat, hogy őket az ő hivatalukban tehetségünk szerint becsülettel meg akarjuk tartani és oltalmazni minden ok nélkül való háborgatok ellen»; az egyházi tanácsnak vagy prebyteriumnak e földesúri megerősítését jóváhagyták aztán Török István jogutódai, Bedegi Nyáry István, Miklós és Pál 1618-ban, valamint 1620-ban a Bethlen Gábortól behelyezett pápai főkapitány. (L. Pokoly : Az első magyar ref. presbyterium, Prot. Szemle 1901. 209. 1.) Egyébként a pápai presbyteriumnak meg
