Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Szekfű Gyula: A vallási türelem és a hazai puritánizmus
310 SZEKFŰ GYULA levő szabályzata semmit sem tartalmaz azon korszakalkotó új gondolatokból, melyeket Mályusz rajzol, s ha időnkint folyt is a theológusok közt vita arról, hogy a jobbágyoknak, ha presbyterek, esetleg alárendeltetnék a földesúr is, ez a valóságban nem volt veszedelem, s pl. a presbyteriumnak Mályusztól is említett nagy híve, Tolnai Szabó Mihály is elismerte azon ellenvetést, hogy «a kis egyházakban nem lehet presbyteriumot állítni a tanult emberek hiánya miatt», s erre nézve azt vélte, hogy «az ily egyházak vagy egymáshoz vagy olyanhoz csatolhatok, amelynek van presbyteriuma» (Zoványi 383. 1.), azaz ő sem gondolt arra, hogy jobbágyok maguk közt, tanult, literátus emberek vezetése nélkül alakítsanak gyülekezeteket Mindezen dolgoknál folyvást tekintetbe kell vennünk a Troeltsch- től jellemzett lassú növekedést, s e mellett a hazai viszonyok közt épúgy, mint külföldön a régiség ellenálló erejét. A rövid parlament 1653-ban eltörölte az angol egyházi kegyurak praesentátiós és kinevezési jogát, de ezt a radikális törvényt ott sem hajtották végre. A puritanizmus elveinek Amesiustól összeállított kézikönyve, melyet Telkibányai István Miskolczi C. Gáspárnak az angol independentizmust szidalmazó könyvére válaszul fordított le (RMK I. 894), egyáltalában óvakodik elvágni azt a kapcsolatot, mely az egyház és a világi magistratus között van : a tan szerint az egyes gyülekezetek függetlenek egymástól és minden egyházi hatalomtól, de nem a külső magistratustól ; ez a legfelsőbb magistratus «minden birtokában való ecclesiáknak is (de külső igazgatásképpen) legfőbb igazgatója és minden azokban való ügyeknek, cselekedeteknek bírája», — nem többé a német territóriumok egyházi feje, sem pedig az anglikán summepiscopus; szent dolgok felett nincs «birodalma», de kötelessége, hogy «azt az igazságot, melyet az Isten igéjéből illendőképpen vétettnek és bizonyos okokkal megerősítetettnek lát lenni, az ő méltósága által előmozdítsa és megerősítse, a véle ellenkező tévelygéseket és tiszteleteket eltörülje (ez az új szellem?) és végezetre jól reá vigyázzon, hogy az Ecclesia valami kárt ne valljon», sőt ellenkezőleg az istenteleneknek és az egyházi személyeknek hatalmát távoltartsa a gyülekezettől, «zabolátlan kevélységeket szorgalmatosán rendbeállítván», amint ez a zsidók régi királyainak is feladata volt. (38—40. 1.) Sőt azt sem kell hinni, hogy ezek a gyülekezetek mind egyformák és demokratikus alapokon élnek. A tan és istentisztelet ugyanaz minden gyülekezetben, de «nem tagadják (a puritánok), hogy a külső állapotra nézve, melyben egyik a másiknál elébb való, még a szent dolgokban is külső elébbvalóságokat meg ne tarthatnák. Azoknak templomi és ülőszékei, hogy fényes szőnyegekkel és ragyogó kárpitokkal felékesíttessenek, őmiattok meglehet. Azoknak keresztelőedényi, hogy ezüstből valók, asztalok elefánttetemből, s arannyal beboríttat- tak, hogy szent pohári finum aranyból valók s drága gyöngyökkel megfrisseltettek légyen, semmiképen azt is nem ellenzik». Azt sem,
