Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Szekfű Gyula: A vallási türelem és a hazai puritánizmus
306 SZEKFŰ GYULA a belső kinyilatkoztatásra nézve relatíve közömbösnek tartották.» Nem akarom Troeltschöt Mályusz számára felfedezni, aki őt talán nálam jobban ismeri, de az idézet nem fölösleges annak megállapításánál, hogy hazai tudósaink mindaddig hibás módszerrel dolgoznak, amíg egy-egy aktushoz vagy mozgalomhoz kötik a türelem megjelenését. Mályusz azzal, hogy a türelmet 1638-tól és a linzi békétől eredezteti, bizonyára, bár igen hallgatólag, elismeri azon előadásomat, mely szerint János Zsigmond országgyűlései nem hozták be a türelmet, viszont maga is formalisztikusan jár el, mikor egy másik időpontot keres és talál. Vallási eszméknek és általában az embernek természetét ismerve, le kell mondanunk arról, hogy keressük, megtaláljuk és diadallal felmutassuk a türelmet, mint államéletet és politikai viszonyokat alakító tényt, s meg kell elégednünk az eszmének itt-ott megfigyelésével. Nehéz volna Mályusz minden állításával külön foglalkozni, amelyekre támaszkodva eljut a puritánoktól behozott, 17. századi toleranciához. Kútfője, Zoványi, alig tud valamit e toleranciáról, s ellenkezőleg, neki igen rossz véleménye van a hazai protestáns beléletről a puritánok fellépése előtt (10. 1.), s ha a puritánok működésének áttekintése után konstatálja is, hogy a küzdelmek és szenvedések nem vesztek kárba, s Tolnai kezdeményezései közül utóbb több megvalósult, így a hazai «református egyház gyülekezeti önkormányzata, istentiszteletének az egyéni áhitat alapjára fektetése, iskolai reformtörekvései» — de ezek közt nem említi a vallási türelmet, sem a közgondolkodás oly jobbágybarát átalakulását, aminőt Mályusz talál a 17. században. Pedig ő — egyedül Zoványira támaszkodva — nem is veszi tekintetbe a presbyteri rendszer egész hazai elterjedését ; innen van, hogy azon nézetemet elutasítva, mely szerint a türelem a kisebbségbe szorult protestantizmus mentőeszköze volt, rámutat arra, hogy egy új fejlődés vitái az ország keleti részeiben folytak le, távol az ellenreformáció nyomásától. A Zová- nyitól is idézett régebbi kutatások (Révész Kálmán 1892, Pokoly József 1901) megmutatták, hogy a presbyterianizmus először a Dunántúl, tehát a legnagyobb katholikus nyomásnak kitett területeken valósult meg ; természetesen a tolerancia nélkül, erről sem itt, sem Keleten és Erdélyben nincsen szó a megvalósításnál. Általában akár egyedül Mályusz forrását, akár más szövegeket is nézzünk, alig találjuk meg az alapját annak, hogy a puritán mozgalomnak a szó szoros értelmében oly korszakalkotó jelenséget tulajdonítsunk, mely még a következő, 18. század elítélését, szinte megvetését is igazolná. Zoványi és újabban Turóczi-Trostler érdekes kutatásai többnyire csak theológusok vitáit hozzák felszínre, melyekbe főurak és. nemesi megyék igen gyakorlati okokból szólnak belé. Maguknak a puritánoknak célkitűzése is tanügyi reformokra (az orthodox tankönyvek helyett újak bevezetésére), az istentisztelet rendjére és formáira, s végül az egyházi alkotmány megváltoztatására vonatkozott. Ez utóbbiakat,
