Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Teller Frigyes: A zsidó és a görög zene hatása a liturgikus énekünkre
272 KÜHÄR FLÓRIS sebb eredményeit rövid kivonatokban és méltatja a legújabb szakmunkákat. Az Anthropost ma P. G. Höltker szerkeszti St. Gabriel-Mödlingben (Ausztria). A legtöbb tanulmányt önállóan is megjelentetik. Két utolsó évfolyama az ősnépekre vonatkozó vallástörténeti kutatás élénkségéről tanúskodik. H. Niggenmeyer (Totemismus in Vorderindien. 28—1933. 407 sk. ; 579 sk.) az eló'indiai totemizmust vizsgálja, megállapítja elterjedésének köreit, beható leírását adja társadalmi és vallási jelenségeinek. Az indiai totemizmus nagyobbrészt atyajogú társadalmi szervezetben érvényesül, de van két anyajogú köre is. A kasztok körén belül két exogam totem- clant alkot. A totem legtöbbször állat, előfordul növényi totem is. Tiszteletben részesítik, tilalmak veszik körül. Érdekes, hogy a totemet elhullásakor gyászolják. Nagy jelentősége van a totemtiszteletnek a házasságkötéskor. Az indiai totemizmus földerítése élénk fényt vet a Védák előtti indiai vallásformára és összekötő vonalakat von az óceániai és ázsiai kultúrák közt. H. Meyer S. V. D. (Wunekau, oder Sonnenverehrung in Neuguinea. 28 1933) az újguineai napkultusz eszmei és alaki vonásait gyűjti össze ; leírja a napmitológián alapuló legényavatást, annak érdekes szimbolizmusát, melybe több, a nemi életet jelző szimbólum és szertartás kapcsolódik. E. Palevecino [28 (1933) 315 sk.] az argentínai piïûgû-indiânok, Fr. Müller [29(1934.) 177 sk.] pedig a paraguayi guaraní-indiánok kultúráját vizsgálva, új adalékokkal gazdagítja Schmidt nagyszerű vallástörténeti szintézisét. Az ősmagyarok vallására enged analógiás úton bizonyos következtetéseket két tanulmány. Beke Ödön [29 (1934) 39, 371, 703] cseremisz vallási szövegeket közöl, melyek a velünk rokonnép istenhitét, szellemhitét, temetési szertartásait, áldozatait, imádságait világítják meg. A magyar néphit táltos-, boszorkányalakjai érdekes párhuzamokat találnak a cseremiszeknél. A ló- áldozat leírását adja W. Amschler [28 (1933) 305 sk.] a szibériai Altájban lakó telingita kalmük-mongol néptörzsnél. Ezek vallásában érdekes dualizmus található a jó isten (Uligen) és a gonosz (Erük) közt. Uligen ritkán kap áldozatot, mert úgyis jó ; Eriiket azonban gyakran kell áldozattal szelídíteni, engesztelni. A sámánizmus a cseremiszeknél is, a telingitáknál is fejlett. Hogy a kultúrtörténeti módszer jó haszonnal alkalmazható történelmi népek vallásának kikutatására, azt A. Closs: Neue Problemstellungen in der germanischen Religionsgeschichte [29 (1934) 477 sk.] című cikke igazolja. Az ősgermánok vallástörténetét ma általában az a felfogás befolyásolja, hogy az indogermánok őshazája Európa északi részén volt. Ez a feltevés azonban számos történelmi és őstörténeti tényt nem tud megmagyarázni. A Wodan-vallás Tacitus korában még nem volt általános a germán törzseknél ; egyeseknél a földanya kultusza (Nerthus-Nyordr) uralkodott, délen és keleten pedig az ősi indogermán nagyisten (Tiwaz, Ziu, Thing-sus) részesül tiszteletben. A sem- nonok regnator omniumnak tartják, ebben kifejezésre jut nagyisten-jellege, más népeknél hadistenné alakul át. A skandináviai sziklarajzok, az őstörténeti sírleletek a kultúrkörök elméletében könnyebben magyarázhatók, ha a germánságot megelőző északi kultúrhordozókat tételezünk fel, kiknek vallási fel-
