Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Teller Frigyes: A zsidó és a görög zene hatása a liturgikus énekünkre
268 TAKÁCS INCE formában a kommunitásnak is kedvére óhajtott játszani. így történt, hogy a rendnek Olivi ellen felhozott eretnekségről szóló vádjait nem hagyta teljesen figyelmen kívül. A kommunitás szemszögéből véve, kedvező volt számukra a Fidei catholicae fundamento dogmatikus döntés, amelyben három olyan tanítás van kárhoztatva, amelyek Olivi-nél részben megtalálhatók s amelyeket a vádoló konventuális irány teológusai kerestek ki. Viszont a kárhoztatásban Olivi neve nincs megemlítve s ez részben újra a spirituálisoknak vált előnyére; másrészről azonban a kárhoztatást követelők sem voltak teljesen megelégedve. A dogmatikus dekrétum három dolgot mond ki : 1. Krisztus oldalát az ő halála után nyitották meg ; 2. az értelmes emberi lélek lényege szerint igazán formája az emberi testnek ; 3. a gyermekek és felnőttek a keresztségben egyenlőképpen elnyerik a megszentelő malasztot és az erényeket. A kommunitás 1311 március 1-én az összes bíborosok és a pápa jelenlétében Olivi ellen a következő vádpontokat, mint annak tanítását hozta fel : 1. Krisztus oldalát akkor szúrták át, amidőn még élt ; 2. az isteni lényeg megnégyszereződik a három isteni személyben ; 3. a házasság nem abban az értelemben szentség, mint az Újszövetség többi szentségei ; 4. a gyermekek a keresztségben sem kegyelmet, sem erényeket nem nyernek ; 5. a szellemi lélek nem tulajdon lényegénél fogva, hanem csak érzéki mivoltjában formája az embertestnek, ez azonban sajnálatos következményekkel járna Jézus isteni személyére nézve; 6. a szentségi eltörölhetetlen jegynek (character) nincs nagyobb jelentősége a lélekre nézve, mint a fölszentelésnek egy templomra nézve ; 7. az «usus pauper» az evangéliumi tökéletesség lényegéhez tartozik ; a ferenc- rendhez tartozó prelátusok is kötelesek annak megtartására ; 8. elhalt világiak elhelyezése rendi templomokban úgy tekintendő, mint különös irgalmassági gyakorlat ; ezenkívül csak az esetben eszközölhető, ha senkisem akarná a halottat eltemetni. A kinevezett bizottság alaposan áttanulmányozta a vádakat és az említett három pontot kárhoztatta a zsinaton. A vádak ellen Ubertinus a Casali védte meg mesterét nagyszerű eredménnyel, amikor bebizonyítja, hogy a jelzett vádak abban az időben teológiai kérdések, vitatható föltevések voltak, különben is Olivi műveiben a vádakkal ellenkező helyes vélemények is megtalálhatók. Ubertinus védelme annyit elért, hogy a zsinat Olivi nevét nem hozta a kárhoztató dekrétumban. De mit szóljunk — kérdezzük P. Müllerrel — a zsinat definícióját illetőleg a lélekformára vonatkozólag? P. Müller idevonatkozólag idézi P. Louis Jarreaux O. F. M. hatalmas, még kiadatlan monográfiáját : Un philosophe languedocien méconnu (Essai sur la philosophie de Pierre Olivi, Franciscain du XIIle siècle), amelyet doktori értekezésként nyújtott be a toulousei egyetemnek. P. Jarreaux szerint Olivi munkáiban nagy következetességgel védi a lélek és test lényeges és substantiális unióját. Azért csak külső alkalom volt az ő, néha nem sikeres kifejezése arra, hogy az Egyház ebben a kérdésben dogmatikus alapon nyilatkozzék. (364—384.) Jarreaux Jansennél, a másik nagy Olivi-ismerőnél jobban megértette Olivit. Jansen ugyanis Olivinél a
