Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Teller Frigyes: A zsidó és a görög zene hatása a liturgikus énekünkre
262 TELLER FRIGYES szentelte és éltette a melódiát. Egyszóval inspirált ének, természet- felettibb nyelv, az angyali kórus utánzása. Mivel pedig az őskeresztény ének lényegében ritmikus beszéd, a szövegnek örvendező recitálása könnyed modulációkkal és többé- kevésbbé szabályozott arányokkal, azért benn modern értelemben vett kötött ritmust nem találunk. Természetének a szabad ritmus felelt meg, az ütemnek és a szabályozott hangméretnek még árnyéka sincs, sőt még a metrikus himnuszok előadásának sincs más szabálya, mint az, amelyet a kiegyensúlyozott, lelkes deklamáció megkíván. Az őskereszténység éneke a zsinagógák példájára egyszólamú énekzene harmonikus akkordok használatának kizárásával. A hangszerek liturgikus használatát kezdettől fogva rossz szemmel nézik és a templomból kiutasítják. A lezüllött pogány színházak élveteg zenéjének hangszereit a kereszténység mélyen lenézte és megvetette. Zsidó eredetű az Alleluja és Amen szók használata is, bár kevés a bizonyítékunk, könnyen lehetséges az is, hogy egynéhány allelujás ének még ebből a korból maradt meg énekgyüjteményünkben. A keresztény énekek melizmás karaktere szintén zsidó örökség. A görögök nem ismerték és a ránk maradt emlékek szerint, amint azt már megállapítottuk, a görög zene szótagméretes. A régi és hagyományos zsidó zene az istentisztelet szolgálatában szinte érintetlen épségben maradt meg Ezdrásig, sőt Krisztusig és az apostolokig. A görög-római birodalom továbbfejlődése és kontinentális politkája újabb közelségeket teremtett az egyébként földrajzilag sem távoleső kultúráknak. Így történt, hogy a hódító hellén kultúra hamarosan éreztette hatását a zsidó művelődésre is. A hatás elől a zsidóság nem zárkózott el, sőt alkalmazkodó nemzeti jellegénél fogva könnyen hozzáférhetővé vált a külső hatásoknak. Amint a zsidó nép történeti fejlődésének során hovatovább mind ruházatába, mind szokásaiba sok idegen elem került, akként a zsidó zene is sok nyomát mutatja a görögrómai zeneművészet ráhatásának. A görög zene Krisztus idejében lényegileg három hangrendszeren épült, úgymint a diatonikus, chromatikus és enharmonikus hangrend- szereken. Az enharmonikus hangnem néhány századdal Kr. e. már nem volt használatban. A chromatikus hangnemet a maga panaszos és szenvedélyes jellege miatt maguk a görögök sem szerették. A korális éneknél így kizáróan a diatonikus hangnemet használták, melyet a keresztény énekek is teljes egészében magukévá tettek. Vannak zenetudósok, kik lehetségesnek tartják, hogy néhány pogány, görög népének az idők folyamán — bár más szöveggel — belekerült a keresztény énekek közé. Ezzel szemben biztos, hogy a szentatyák kezdettől fogva a legéberebb gonddal őrködtek a felett, hogy a keresztények életébe és szokásaiba pogány elemek be ne kerüljenek,
