Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Artner Edgar: A Pázmány-egyetem jubileuma a liberális korban
kívánatra a lehető legrövidebben.» Nehéz is lett volna papi ember számára hosszasan dicsőíteni az akkori parlamentet. Ugyanakkor Kiinger prodékán a hazai testvérintézeteket köszöntötte. Karunk ez alkalommal hat kiváló egyházi férfiút tisztelt meg díszdoktorsággal, úgymint Schlauch Lőrinc szatmári, Pauer János székesfehérvári püspököt, Kruesz Krizosz- tom pannonhalmi főapátot, Knauz Nándor apátkanonokot, Tárkányi Béla apátkanonokot és Czibulka Nándor központi papneveldéi lelkiigazgatót. A világi díszdoktorok között az első helyet Rudolf trónörökös foglalta el, akinek bölcseleti díszdoktori oklevelét egyetemi küldöttség vitte Prágába. E küldöttségben karunkat Breznay dékán képviselte. Távolról sem közelítette meg azután öt esztendő múlva az alapítás 250 éves jubileuma ezt az ünnepséget. A hittudományi karra nézve azonban mégis nagyobb jelentőségűvé vált ez utóbbi jubileum az előbb vázoltnál egyebek közt azáltal is, hogy a kérdéses 1884—85. tanévben hittudománykari tanár volt Pázmány egyetemének rektora. Bita Dezsőnek jutott ez az ünnepélyes rektorság s ő méltóképen tudta is képviselni a túlnyomórészt barátságtalan, ha nem éppen ellenséges környezetben a Pázmány-féle eszméket. Már 1884 szeptember 1-i rektori székfoglalója méltó feltűnést keltett bátor hitvalló lendületével. «A tudomány szabadságáról» szóló beszédről ez volt a kortársak véleménye : «Meggyőző, mély érveléssel éppoly fényesen védelmezte a keresztény álláspontot, aminő kíméletlen nyíltsággal feltárta a mai kor tudományos törekvéseinek bűnlajstromát. A legutolsó szálakig elemezte a tudomány nevével visszaélő hitetlenség és a kérkedő skepsis gyökereit és ugyancsak kizavarta sötét rejtekeikből ama denevéreket, kik akkor kiáltanak leginkább világosság után, midőn sötétségben vannak. Ezen talpraesett apológia oly nemes nyugodtsággal, oly kíméletes tapintattal, de amellett oly elszánt határozottsággal volt előadva, hogy önkénytelenül is azt gondoltuk : így csak az beszélhet, ki az igazságot győztes fegyverekkel védelmezi. Ezen kitűnő beszéd szárnyain visszaszáll merengő lelkünk egy szebb múlt édes-kedves emlékeibe. Eszünkbe jutott ama, nem is oly rég elmúlt korszak, midőn hazánk ezen főiskoláján a ,professio fidei’ volt az út a tanárságra és ezen hit gyakorlata úgy a tanárok, mint a hallgatók részéről közös kötelesség ... S Uram ! néhány évtized után ugyanezen főiskola aulájában védelmezni kell ugyanezt a vallást az ész és a bölcsészet minden fegyverével. Ami akkor szent kötelesség volt, az most védelemre szorult ; ami akkor az alapot képezte, annak ma nagy fáradsággal kis helyet kell szorítani ; ami akkor a közös atmosphaerát alkotta, azt most mindennemű támadásokkal szemben védelmezni kell...»1 Nem kisebb mértékben az egyházellenes korszellem által szükségessé tett apológia volt A PÁZMÁNY EGYETEM JUBILEUMA A LIBERÁLIS KORBAN 251 1 Religio. 1884. II. 150.
